Ahogy az okos nő megy férjhez
Az ásó, a kapa és a nagyharang ideje lejárt, de ha okosan mész férjhez, váláskor nem vész el a vagyonod.
A közös háztartás, a közös vagyon és a közös gyermekek utáni vágy két egymást szerető ember természetes igénye. A házasság elején mindkét fél szilárd meggyőződése, hogy örömökben gazdag, szép jövő vár rájuk, és a közös élet során felmerülő problémák együtt könnyedén leküzdhetőek.
Ennek így is kell lennie. A nő és a férfi tevékenysége a társadalomban ma már azonos, és egymásnak a karrier szempontjából egyenértékű partnerei.
Ám testi és lelki adottságaik sokban különböznek, és ez leginkább a családban betöltött szerepkörre hat ki. Nem várható el ezért egy nőtől sem, hogy mint férje, teljesítsen a munkahelyén, és közben háziasszonyi, valamint családanyai kötelességeinek is egyedül tegyen eleget. Ha egy férfi ezt már az elején elfogadja, valóban harmonikus kapcsolat veheti kezdetét.
Ki a rózsaszín ködből!
A közös élet buktatóival jó, ha ti is számoltok már a házasság megkötése előtt! Az esetlegesen felmerülő problémákat könnyebben felismeritek, és így tehettek is ellenük. Ugyanakkor fontos, hogy ne a toronyból és a sárkány karmai közül épp kiszabadított királylány módjára menj férjhez, nézz szembe a tényekkel, és készülj fel minden eshetőségre! Ha okosan használod, a törvény is a javadat szolgálja.
Jó, ha tudod, hogy a házasság megkötésével nemcsak férj és feleség lesztek, hanem vagyonközösség is létrejön köztetek, aminek értelmében osztatlan tulajdonotok minden ingó és ingatlan vagyon, amit a házasság ideje alatt együtt vagy külön-külön szereztetek - kivételt képez ez alól az ajándék, a nyeremény, illetve az a vagyontárgy, mely már a házasság megkötése előtt a tulajdonotokban volt.
Érdemes!
Annak ellenére, hogy a házasság előtt kötendő vagyonjogi szerződés hazánkban még nem éppen elterjedt, és a pszichológusok sem repesnek a gondolattól, ajánlatos megfontolni a megkötését. Természetesen ez sem szavatolja az örök szerelmet vagy a boldog és hosszú házasságot, mégis jó néhány kellemetlenségtől kímélheted meg magad vele már a házasság ideje alatt, és főleg akkor, ha esetleg útjaitok mégiscsak különválnának...
Jó, ha tudod!
A házassági szerződések általában felsorolják a házastársak saját vagyontárgyait, ami megelőz bármilyen későbbi vitát ezzel kapcsolatban. Emellett vagy ehelyett lehetőség van annak részletes rögzítésére is, hogy a házassági életközösség során szerzett vagyon kit milyen mértékben és módon illet meg. Ez lényegében a bírósági úton történő vagyonelosztást hivatott helyettesíteni. Bizonyára te is ismersz olyan párt, aki ezzel hosszú és kellemetlen hónapokat töltött el: a peres eljárásból mindkét fél jól szeretne kikerülni, és a vita hevében kapcsolatukból gyakran még a megmaradt szépet is kiölik. Ezzel pedig mindenki veszít, a közös gyermekekről nem is beszélve.
A szerződés, kivéve a válóperes ügyvédeket, mindenkinek jó, megkímél például attól, hogy fárasztó vitába bonyolódj egy öreg vasaló tulajdonjogát illetőleg.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Biztosan úgy gondolod, hogy soha nem alacsonyodnál le erre a szintre, ám a váláskor, mikor a teljes veszteség érzéséhez még csalódottság, kiábrándultság és harag is társul, a legkarakánabbak is elveszíthetik józan ítélőképességüket. A házasság előtti szerződés ráadásul nem cinizmus, hanem felelősségteljes gondolkodás kérdése.
OLVASD EL EZT IS!
- pénz
- külföld
Félmillió forintos minimálbér
- megtakarítás
- adósságrendezés
Anyagi gondjaid vannak?
- ruha
- élelmiszer