Indul az első hivatalos Duna-átúszás: bárki jelentkezhet augusztustól
Szeptemberben először lesz Duna-átúszás Budapesten.
Rendhagyó és egyben történelmi sporteseményre kerül sor 2017. szeptember 2-án, a második Budapest Urban Games - BUG - keretein belül, először rendeznek ugyanis a magyar fővárosban hivatalos Duna-átúszást. "Csapjunk bele, változtassuk sportpályává a fővárost!" - hirdette az esemény mottóját Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a BUG nagykövete.
- A Budapest Urban Games a főváros és a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. által szervezett rendhagyó sportesemény. Célja a városi sportolás népszerűsítése és a helyi sportközösségek támogatása. Idén Duna-átúszás, grundfocibajnokság, futás és street workout várja a városlakókat - tette hozzá Szalay-Bobrovinczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese.
Az úszás startja a tervek szerint a pesti alsó rakparton, a Szabadság híd alatt lesz, a cél pedig a budai oldalon a Műegyetem előtt.
- Július 3-án a reggeli órákban a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság engedélyével négy szervező sikeresen végrehajtotta a fővárosi Duna-átúszás próbáját. Kevesebb mint tíz perc alatt átértek, a víz kellemes volt, 22°C, és a sodrással egyáltalán nem volt gond a körülbelül 330 méteres távon - mondta Kiss Gergely.
- A próbaúszás bebizonyította, hogy a hidak közötti területeken örvény nem található, a sodrás a jelenlegi vízállás mellett minimális, így az úszók mindenféle nehézség nélkül teljesítették a távot. Hasonló körülmények közt úszhatnak majd azok is, akik a szeptemberi megmérettetésen indulnak - mondta Balázs László, a Pest Megyei Kutató- Mentő Szolgálat szolgálatvezetője.
A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy az átúszás csak szervezett formában, engedélyek birtokában, a rendezvény keretein belül, megfelelő mentési kapacitással a háttérben kivitelezhető. Ezek nélkül szigorúan tilos és életveszélyes! A vízminőség ellenőrzésére a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. Vízminőségi Vizsgáló Laboratóriumát kérték fel a szervezők.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Utóbbiban amatőr kispályás csapatok mérik össze tudásukat. A Citadellánál rendezik a street workout versenyt és a futást, ahol úgy tudunk sportolni, hogy egész Budapest a lábaink előtt hever, de akár a Duna közepéről is szétnézhetünk úszás közben. A nevezés minden sportágban ingyenes. Jelentkezni 2017. augusztus 1-től lehet ide kattintva.
OLVASD EL EZT IS!