Gigantikus aszteroida tart a Föld felé: a potenciálisan veszélyes objektumok közé sorolják
Hatalmas aszteroida jön felénk.
Pénteken egy 1,8 kilométer átmérőjű aszteroida közelíti meg a Földet. A (7335) 1989 JA jelű égitestet a potenciálisan veszélyes objektumok közé sorolják, azonban becsapódásától a szakemberek szerint nem kell tartani. A 76 ezer kilométer per órás sebességgel közeledő égitest az egyik legnagyobb ismert aszteroida, amelyik az idén megközelíti a Földet - mondta el az MTI érdeklődésére Boldog Ádám csillagász.
Az égitest méreténél fogva komoly katasztrófát is okozhatna, de szerencsére ettől nem kell tartani, mivel 4 millió kilométerre közelíti csak meg bolygónkat - hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy a pénteken érkező, 1989-ben felfedezett aszteroidánál jóval veszélyesebb égitestek is léteznek, amelyeket a NASA folyamatosan megfigyel.
Potenciálisan veszélyes aszteroida jön
A NASA besorolása szerint a Földre potenciálisan veszélyt jelentő kisbolygók - Potentially Hazardous Asteroids, PHA - azok a legalább 140 méter átmérőjű égitestek, amelyek pályája 7,5 millió kilométernél - 0,05 CSE-nél - közelebb húzódik a Földéhez, ami egyben a két égitest veszélyesen közeli találkozását is lehetővé teszi. Mivel a 7335 (1989 JA) nevű aszteroida 4 millió kilométerre közelíti meg a bolygónkat pénteken, ezért a PHA-k közé sorolták.
Boldog Ádám elmondta, hogy a potenciálisan veszélyes objektumokat tartalmazó lista élén a Bennu kisbolygó áll, ami ugyan csak körülbelül 500 méter átmérőjű, de pályája miatt nagyobb az esélye a becsapódásra. A kisbolygó várhatóan a 2100-as évek végén közelíti meg a Földet, ugyanakkor még így is elenyésző, mindössze fél tized százalék az esélye annak, hogy becsapódjon - tette hozzá.
A NASA folyamatos megfigyelés alatt tart 29 ezer olyan égitestet, melyek a Föld közelében is elhaladnak, de ezek 99 százaléka kisebb, mint a (7335) 1989 JA elnevezésű aszteroida. Jelenleg összesen 2223 potenciálisan veszélyes aszteroidát tartanak számon, ami a becslések szerint az összes földközeli kisbolygónak mintegy 8 százaléka. Az 1 kilométernél nagyobb PHA-k száma 160.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Boldog Ádám elmondta, hogy ma még nem ismernek olyan konkrét kis égitestet, amelyik bizonyosan ütközne bolygónkkal, ugyanakkor számos olyan, a Földet megközelítő űrobjektum is lehet, amelyet például kisebb mérete miatt még nem fedeztek fel a csillagászok. Felidézte, hogy ilyen volt az a Sárneczky Krisztián csillagász által március elején felfedezett 2-3 méter átmérőjű aszteroida, amelyik megtalálása után két órával belépett bolygónk légkörébe, és ott megsemmisült.
Ez volt az ötödik olyan ismert kis aszteroida, amelyiknek a Földdel történt ütközését - légkörbe való belépését - órákkal az esemény bekövetkezte előtt sikerült előre jelezni.
- Azt látjuk, hogy az évek során most már egyre kevesebbet fedezünk fel az 1 kilométernél nagyobb, Földet megközelítő égitestekből, viszont a 100 méter alattiakból továbbra is sokat találunk. Ezekből valószínűleg rengeteg ismeretlen kering az űrben, és ezektől kell inkább tartanunk - mondta a csillagász, kiemelve, hogy ezért nagyon fontos kutatási terület a földközeli, bolygónkra potenciális ütközési veszélyt jelentő kis égitestek keresése és pályájuk nyomon követése.
A képek illusztrációk. Forrás: Getty Images.
Képeken 9 elképesztő méretű meteor, ami a Földbe csapódott
Többtonnás meteorok csapódtak a Földbe az évezredek alatt, amik között vannak igazi óriások is. A legnagyobbat elszállítani sem tudták.
Képeken 9 elképesztő méretű meteor, ami a Földbe csapódott: a legnagyobbat elszállítani sem tudták
Nézegess képeket!
Elolvasom