Nagyon jól járnának a nyugdíjasok ezzel a javaslattal - A szakértő szerint sok anyagi gondot megoldana
Sokak nehézségeire lenne gyógyír.
Megjelent az Egyensúly Intézet Magyarország-kézikönyv, 33 megoldás 33 égető problémára című könyve. Az egyik szerzővel, Boros Tamással a Telex készített interjút, amelyben többek között a nyugdíjakkal kapcsolatban is elhangzottak javaslatok.
170 ezer forintos alapnyugdíj jöhet?
Boros szerint az idősek problémáin sokat segítene egy 170 ezer forintos alapnyugdíj, amelyet alanyi jogon mindenki megkapna, erre jönne rá a teljesítményalapú nyugdíj. Elmondta, hogy véleménye szerint ebbe egyáltalán nem rokkanna bele az ország, hiszen ma az Európai Unióban GDP-arányosan mi költünk erre a legkevesebbet. Úgy gondolja, az sem igaz, hogy ettől elmenne az emberek kedve a munkától, sőt, ha megfelelően lenne kitalálva a rendszer, épp hogy munkára ösztönözne.
A szakértő szerint nincs sok értelme annak, hogy sok közhivatalban és minisztériumban ma tilos nyugdíjasként dolgozni, ezt a szabályozást egyetlen tollvonással meg lehetne szüntetni.
Rosszul járhatsz, ha így mész nyugdíjba: rengeteg pénztől eleshetsz
Súlyos anyagi következményekkel járhat, ha valaki meggondolatlanul lép.
ElolvasomKép: Getty Images
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció

















