Az 5 legförtelmesebb sztárplasztika

Csak erős idegzetűeknek!

Pénzen lehet szépséget venni, de a képek tanúsága szerint az alábbi sztároknak ez nem sikerült.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

5. Donatella Versace

A Versace-cég 52 éves társalapítója a ’90-es évek közepéig teljesen normálisan nézett ki, ekkor azonban úgy döntött, hogy arcplasztikák sorát végezteti magával – vesztére.

A meglehetősen férfias arcú Donatella alighanem csak kissé nőiesebb kinézetet szeretett volna, ehelyett úgy elszabták, hogy a végeredmény meglehetősen sokkoló lett.

Ajkait valami hihetetlen mértékben túlpumpálták, az arcfelvarrás hatására pedig kifejezetten groteszkek lettek a vonásai.

Korai képeihez képest az orra is jóval nagyobb lett, ráadásul a kokainmámorban töltött évek egyáltalán nem tettek jót bőrének sem: a világhírű divattervező mostanában leginkább önmaga gyilkos karikatúrájára emlékeztet.

4. David Gest

Az amerikai producer akkor lépett a reflektorfénybe, mikor ügyesen hozzáment Liza Minnellihez – illetve annak vagyonához –, és a fotói alapján jobb lett volna, ha sosem kerül a hollywoodi paparazzik lencséje elé…

Gest az 1980-as években teljesen szétműttette az arcát: arcfelvarrások, több orrplasztika és mindenféle egyéb beavatkozás után az eredmény kifejezetten lesújtó és tökéletesen természetellenes.  Ami azt illeti, már maga is bánja a műtétekre költött dollárezreket. És hogy ki beszélte rá a katasztrofális eredményű műtétsorozatra?

Legjobb barátja, Michael Jackson, és Gestet is Jacko sebésze szabta el.
- Senkinek nem lehet rosszabb véleménye a kinézetemről, mint saját magamnak. Mindig is utáltam, ahogy kinéztem.

Valószínűleg egy idióta voltam, hogy belementem a műtétekbe, de nagyon boldogtalan voltam, és azt hittem, ez megoldást kínálhat. De ha újrakezdhetném az életem, nem csináltatnám meg – mesélte a Daily Mirrornak.

3. Pete Burns

Mielőtt mélyebb részletekbe bocsátkoznánk, tisztázzuk: a képen egy úriember látható. A nyíltan meleg, a női ruhákat imádó Burns az 1980-as években a Dead or Alive nevű formáció énekeseként egy hatalmas világslágerrel tette le a névjegyét: a You Spin Me Round (Like A Record) mai napig örökzöld a klubokban.

Burns a női ruhákon kívül még a plasztikai sebészettől is függ, és karrierje során számtalan alkalommal feküdt kés alá. Egész addig nem is volt baj, míg egy sebész hihetetlen ocsmányul el nem rontotta ajkait: a zenész a következő másfél évben összes megtakarított pénzét a korrekciós beavatkozásokra költötte!

- Több mint száz korrekciós műtétet kellett elvégezni. Először amputálni akarták az ajkaimat, végül sikerült megmenteni őket – nyilatkozta.
Az énekes végül egymillió fontra perelte be az őt hihetetlen mértékben elszabó sebészt.

2. Michael Jackson

- Két ujjon meg lehet számolni, hányszor műttettem meg magam. Volt két orrplasztikám, és ennyi. Soha nem plasztikázták az arcomat, a szememet, az ajkaimat: minden, amit hallanak, kitaláció – mondta egyszer a pop trónfosztott királya egy interjúban. Nem valószínű, hogy sokan vannak, akik ebből bármit el is hisznek: legalábbis normális körülmények között nem alakul át egy helyes fekete kölyök fehér, széteső arcú emberi ronccsá.

A szakértők szerint számtalan orrműtét mellett gyakorlatilag nem volt olyan pontja arcának, amin ne módosítottak volna egy kicsit, az eredményre pedig nem biztos, hogy büszkén néz plasztikai sebésze: a fantasztikus tehetségű Jacko műtétei meglehetősen tragikus eredményt hoztak.

1. Jocelyn Wildenstein

A gyönyörű hangzású Jocelynnys Dayannys DaSilva-Bezerra névre keresztelt svájci milliomosnő élete során mindig is esztelenül költötte a pénzt: havi kiadásai egymillió dollár fölött jártak. Ennek a négyszeresét költötte élete folyamán plasztikai műtétekre, és ez kimerítette az ablakon kidobott pénz fogalmát: az iszonyatos végeredmény hatására kapta meg a Macskanő nevet.

A milliomos dáma kedvenc ragadozóira akart hasonlítani, de szépsége finoman fogalmazva sem vetekszik egy leopárdéval: valljuk be, jelenlegi kinézete egész egyszerűen elborzasztó!

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

- Azt hiszi, hogy egy arcot olyan simán lehet tataroztatni, mint egy házat – rúgott bele egyet elhidegült férje egy interjúban.

Ezt is szeretjük