79 évesen is vérbeli nő Vivienne Westwood: káprázatos stílusáért rajong a világ
Vivienne Westwood stílusa 79 évesen is nagyon merész, bátor és bevállalós. Kétségkívül ő az egyik legvagányabb divattervező.
Vivienne Westwood igazán ötvenéves kora körül robbant be a köztudatba, ma, 79 évesen pedig a világ egyik legismertebb, legsikeresebb tervezője
Köztudottan kedveli a punk és újhullámos stílust, igazi lázadó személyiség, és ez nemcsak a ruháin, hanem a saját öltözködésén is megmutatkozik.
A 79 éves Vivienne Westwood vagány stílusa
1941-ben született Angliában, majd később ékszer- és ezüstművészetet tanult az egyetemen, ám otthagyta a képzést, mert úgy vélte, munkásosztálybeli nőként képtelen lesz megélni ebből a szakmából. 1962-ben hozzáment Derek Westwoodhoz, az esküvőre pedig saját maga készítette a ruháját. Ekkor tanárként dolgozott, a nagy váltást Malcolm McLarennel való megismerkedése hozta meg számára. Elvált férjétől, összeköltözött a férfival, aki a Sex Pistols menedzsere lett. Együtt tervezték a zenekar ruháit, és az 1970-es években Vivienne Westwood a punk divat úttörője lett. Nagyban hozzájárult az újhullámos trendek térhódításához, első közös kollekciójukat 1981-ben mutatták be partnerével. Karrierje innentől kezdett igazán felfelé ívelni, ma pedig már az egész világ ismeri a nevét, és csodálja különleges kreációit.
A tervező 79 éves, de ma is igazi lázadó. Küzd a környezetvédelemért, tüntetéseken vesz részt, és öltözködésével is magára vonja a figyelmet. Közel a 80-hoz is vagány, merész szettekben mutatkozik. Összegyűjtöttük legjobb összeállításait.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Képek: Getty Images Hungary, Instagram/viviennewestwood.