A legborzalmasabb műkörmökről posztolnak fotókat az emberek: ezek viszik a pálmát szerintünk
A netezők olyan műkörmökről osztanak meg képeket, amiknél szörnyűbbeket még nem láttak.
A műkörmöt sokan nemcsak azért választják, mert csinosnak és szépnek tartják, hanem azért is, mert praktikusnak vélik, hiszen nem kopik le a színe, nem kell két-három naponta újrafesteni, elég havonta meglátogatni vele a manikűröst.
A géllakkal, az épített körömmel viszont érdemes vigyázni. Egyrészt ugyanis nem tesz jót a valódi körömnek, és komoly következményekkel, betegségekkel járhat, ha nem elég körültekintő a műkörmös. Másrészt pedig nem szabad túlzásba esni a méretekkel, a színekkel és a mintákkal, nehogy ízléstelen legyen az eredmény.
A legcsúnyább műkörmök a netezők szerint
Sokan mégsem spórolnak a kreatívnak tűnő ötletekkel, és olyan borzalmas műkörmöket csináltattak, hogy az alkotások még a netre is felkerültek – elrettentő példának. A felhasználók a That’s It, I’m Nail Shaming nevű Facebook-csoportban posztolják a csúnyábbnál csúnyább manikűrökről készült fotókat. Körülnéztünk a képek között, és a legborzalmasabbakból szemezgettünk: szerintünk ezek viszik a pálmát az összes közül.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció