Csöpögő csap ellen: egy madzag is megoldás lehet, míg megjön a vízvezeték-szerelő
Ha bosszant, próbáld ki a madzagos módszert, de a tömítést is ki tudod cserélni.
Ha a csap már egy ideje csöpög, az nemcsak a sokakat idegesítő hanghatás miatt lehet kellemetlen, de a vízszámlán is meglátszik majd, ha hosszú ideig nem orvosolják a problémát, ha például percenként akár csak tíz-húsz cseppről van is szó, az egy hét alatt már csaknem egy kádnyi vizet is jelenthet.
A csöpögésnek többféle oka is lehet, melyek közül nem egyet házilag, szerelő kihívása nélkül is orvosolhatsz, ha viszont mindenképp előbbi szakértelmében bíznál, létezik megoldás arra is, hogy a kiérkezéséig legalább a hang ne bosszanthasson.
Gyűjtsd a vizet, és köss a csapra madzagot!
Csak azért, mert csöpög a csap, még nem kell pazarolni a vizet, hisz ugyanolyan tiszta és iható, mint az, amelyik folyamatosan folyik ki belőle. Mindenképp gyűjtsd ezért össze a vizet, amihez egyszerűen csak tegyél egy tálkát a csap alá, és bizonyos időközönként ürítsd ki, például úgy, hogy egy nagyobb vödörbe öntöd a tartalmát. Az így összegyűjtött víz például alkalmas az elmosogatott edények öblítésére, a virágok megöntözésére vagy akár a vécé leöblítésére is.
Az idegesítő, csöpögő hangtól is megszabadulhatsz a szerelő kiérkezéséig, ha a csapra egy madzagot kötsz. A víz ezen keresztül is lejut majd, és ugyanúgy a tálkában landol, viszont lassan folyik, és nem cseppen le, így nem adja ki a jellegzetes hangot.
Ha magad fognál neki a javításnak
A csap csöpögésének leggyakoribb okai közé tartozik a szűrő vízkövesedése, ami miatt nem tud rajta megfelelően átfolyni a víz, így azután történik ez meg csöpögés formájában, miután már elzártad a csapot. Ezt azonban saját kezűleg is orvosolhatod, ha nincs ellenedre egy kis szerelés. A csap végét egy megfelelő méretű villáskulcs segítségével le lehet tekerni - a fényezés miatt azonban ez ne érjen hozzá a csaphoz, tegyél közéjük például szarvasbőr kendőt. Ha kiemelted a szűrőt, távolítsd el a vízkövet, ha kell, kis időre ecetbe is áztathatod.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A másik gyakori eset, hogy a gumialátét, illetve tömítés okozza a csöpögést, pontosabban annak repedése, sérülése, elhasználódása, elzáráskor ugyanis nem tudja megfelelően útját állni a víznek. A tömítés kiemeléséhez - miután elzártad a főcsapot, és dugót tettél a mosdókagylóba, csakúgy, mint az előző esetben - szintén szét kell szerelni a csapot. A csap szétszereléséhez csavarhúzóra és villáskulcsra is szükséged lehet. Ide kattintva megismerheted a szétszerelés egyes lépéseit, melyeket kövess egészen addig, míg ki nem tudod emelni a tömítést.
A régi tömítést érdemes elvinni egy szaküzletbe, így könnyebben tudsz ugyanolyat vásárolni, illetve segíthetnek akkor is, ha nem akarsz szerelőt hívni, de nem vagy tisztában azzal, a csaptípust, amivel rendelkezel, hogyan kell szétszerelni, nem mindig ugyanazok ugyanis a lépések. Ha pedig nincs más megoldás, hívj szerelőt, könnyen lehet ugyanis, hogy a kárba vesző víz idővel kerül majd annyiba, mint amit megspórolnál rajta.
OLVASD EL EZT IS!
- szerelő
- villanyszerelő
Kárt okozott neked egy szaki? Szeptembertől új szabály vonatkozik rájuk
- földgáz
- veszélyes