Megpróbálni mindig érdemes: miért vállald a kockázatot a biztonság helyett?

Időtlen idők óta ült, és bámulta a csukott ajtót a fénytelen szobában, aminek a csendje szinte szomjazta, hogy felálljon és elinduljon, és végre visszhangozhasson a szürke-fekete kockás kőpadlón megtett lépteitől. Egyfajta várószoba volt ez, szokatlan módon azonban nem tucatnyi, csak egy székkel: az ajtó elé helyezték, éppen szembe, hogy az könnyen megközelítő legyen.

Nemcsak az ülőhelyek száma mondott ellent az átlagos várószobák kialakításának. Az egy szem szék furcsasága ugyancsak jellegében ellentmondott a várószobákban megszokott rideg székeknek. Kényelmes, puha szék volt, párnázott karfával és finom kárpittal, melyben a várakozás izgalmai ellenére is biztonságérzetet adó volt ülni.

A hosszú ideje tartó ücsörgés az ajtóval szemben tehát egyszerre volt nyugtalanító és kellemes is: az árgus szemekkel figyelt zárt ajtó miatt kifejezetten nyugtalanító, a kényelem miatt viszont kellemes volt. De ki hallott már olyat, hogy egy várószobában ülni kellemes is lehet? Felettébb furcsa.

Akárhogy is, várt, de nem szólították. Ez a várószoba más volt, mint a többi. Itt senkit nem hívnak be, de még kopogni sem kell, csak belépni, ha megvan hozzá a kellő bátorság. De hogy mi van az ajtón túl? Azt senki nem tudja. Viszont addig nem is derülhet ki, amíg a szék kényelme győzedelmeskedik az ajtó mögötti világ iránti nyitottság felett.

A rendhagyó várószoba maga egy élethelyzet, amiben a kényelmes szék jelenti a biztonságérzetet adó, jól ismert jelent, a zárt ajtó kinyitása pedig a próbálkozást, a lépés megtételét a vágyaink elérése felé.

Sokszor kerülünk olyan élethelyzetbe, amikor a következményektől tartva, azaz attól félve, mi vár az ajtó mögött, inkább a kényelmes szék képviselte biztosabb terepet választjuk. Mire várunk ilyenkor? Csodára, vagy hogy az ajtó magától kinyíljon, nekünk pedig egy lépést se kelljen tenni. Várunk arra is, hogy a bizonytalanságtól való félelem jelentette visszatartó erő elillanjon. Olyasmi ez azonban, ami el nem illan, azonban nem is áthatolhatatlan. A bátorság az, ami legyőzheti.

Mindannyian ültünk már ebben a várószobában. Lehet, hogy nehéz otthagyni a kényelmes széket, és lehet, hogy félelmetes megragadni a csukott ajtó kilincsét. Ha viszont maradunk a székben, és bámuljuk az ajtót azon tépelődve, mi lenne, ha kinyitnánk azt, nem jutunk előbbre, sőt, örök életünkre bánhatjuk, hogy nem adtuk meg magunknak a lehetőséget az ajtón belépve szembesülni a jóval vagy a rosszal, de mindenképpen az igazsággal, vállalva a kockázatot, hogy talán nem az vár azon túl, amiben bíztunk. Ha maradunk, továbblépni sincs esély.

A realitásokkal való szembesülés jobb a bizonytalan találgatásnál és a végeláthatatlan töprengésnél. Megpróbálni mindig érdemes, amit igazán szeretnénk, mert bárhogyan is sült el a dolog, tudjuk, hogy megpróbáltuk. Minden szobában, ahová zárt ajtó kilincsét megragadva juthatunk el, találni egy új széket. Csak hinni kell magunkban, hogy bármi is vár odaát, képesek vagyunk megtalálni azt.

• Lélekprojekt