I. Erzsébet az unokatestvérét is kivégeztette a hatalomért - A történelem leghatalmasabb királynői

A történelem tele volt hatalmas és erős királynőkkel.

SDFGSDFGH
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár a királynőket a legtöbb ember irigyli, életrajzaikból látható, hogy életük távolról sem volt csupa fény, csillogás és kényelem. Egyeseknek az életükre törtek, és úton-útfélen irigység kísérte őket.

Házasságaik sem voltak felhőtlenek minden esetben, hiszen a legtöbb szövetség nem szerelmen, hanem érdeken alapult.

A történelem leghatalmasabb királynői

Az uralkodás - és ez főként a korábbi évszázadokban volt így - egyik legkegyetlenebb része volt, hogy gyakran az "ölsz vagy megölnek" esete állt fent, mint I. Erzsébet esetében is, akit az egyik legnagyobb angol királynőként tartanak számon. Féltestvére, Tudor Mária, aki előtte uralkodott, majdnem megölette őt, mikor lázadók próbálták ledönteni őt a trónról. Két hónapra börtönbe záratta, és csak úgy úszta meg Erzsébet a kivégzést, hogy biztosította, nincs köze a trónbitorlókhoz.

Később hasonló helyzetbe került uralkodása alatt, de ő kegyetlenebbül járt el. Az angol római katolikusok katolikus uralkodót akartak a trónon látni, és Erzsébet uralkodása alatt sok kísérlet volt arra, hogy az országot ismét katolikussá tegyék. Amikor katolikus unokatestvéréhez, I. Máriához, Skócia királynőjéhez fordultak támogatásért, Erzsébet megvédte pozícióját, és bebörtönözte riválisát. Miután 19 évig börtönben tartotta, Erzsébet végül kivégeztette unokatestvérét a Fotheringhay-kastélyban 1587. február 8-án.

De nem I. Erzsébet volt az egyetlen nagy hatalmú, erőskezű, olykor akár könyörtelenül uralkodó királynő.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Képek forrása: Wikipédia

Borító-és ajánlóképek forrása: Getty Images

Ezt is szeretjük