40 fölött az egyik nő babát vár, a másik egyetemista gyereket nevel: nagyon különbözően éljük meg ezt az életszakaszt

Gyerekként azt gondoltam, a negyvenes nők még nem öreg, de már idősebb korú felnőttek. A faluban, ahol nevelkedtem, a többség házasságban élt, egy vagy több, lassan nagykorú gyereket nevelt, volt munkája, a családjának háza és legalább egy Trabantja - ez volt a dolgok természetes menete. Ma a negyvenes nők korántsem mutatnak ennyire egységes képet. 

A mamám a negyvenes éveiben már nagymama lett, első unokájaként a három évvel idősebb bátyám érkezett, majd következtem én, végül általános iskolás koromban a két unokatestvérem. Nagyon sok időt töltöttünk vele, nála és a nagyapámnál, a nyári szünidő nagy részében náluk aludtunk, ettünk, játszottunk - néha mind a négyen. A nagymamám hatalmas segítséget jelentett anyukámnak és a nagynénémnek is, mi, gyerekek pedig megkérdőjelezhetetlen szeretetet, megértést és gondoskodást kaptunk tőle. 

A negyvenes éveik elején járó barátnőim között van olyan, akinek a legidősebb gyereke megkezdte az egyetemet, egy másik bölcsődés, illetve óvodás kislányokat nevel, egy harmadik babát vár, a negyedik pedig mindent megtesz azért, hogy végre anyává váljon.

Az első örül, hogy a húszas évei elején lett anya, hogy az egyetemista fia is még otthon lakik, de már részben önálló, a tinédzser és a kamasz lányai is egyre több mindent csinálnak egyedül vagy a barátaikkal. Mindent meg tudnak egymással beszélni, nincs sírás, hiszti, átalvatlan éjszakák, neki pedig egyre több ideje jut a munka és a házimunka mellett magára, pihenésre és feltöltődésre. Hálás, hogy az ő édesanyja még sok energiát és időt tudott fordítani az unokákra baba- és kicsi korukban is. 

A második barátnőm azzal szembesült, hogy az édesanyja nyugdíjasként ugyan rengeteg időt tudna tölteni a pici unokáival, de egyrészt messze lakik, másrészt fizikailag már nagyon megterhelő számára egy hétvégénél hosszabb ideig vigyázni a két kislányra, miközben betegeskedő férjéről is gondoskodik. Állandó nagyszülői segítség nélkül anyaként a munkába való visszatérés sem egyszerű, és ha sikerül is, állandó a zsonglőrködés az idővel. 

Sok oka lehet annak, ha valaki a negyvenes éveiben lesz várandós, vagy éppen még küzd azért, hogy anyává váljon. Nem biztos, hogy azért, mert halogatta, karrierista, vagy túl sokáig válogatott a férfiak között. Annak sem kell végleges döntést hoznia, aki eddig úgy érezte, nem akar vagy nem mer gyereket vállalni: negyvenesként biológiailag még nem öreg, ott a remény, hogy ha meggondolja magát, mégis megfoganhat az első gyermeke. 

A tolakodó és néha otromba kérdéseket nem ússza meg az, akinek negyvenes nőként nincs gyereke, de már nem kell annyira stigmatizálva éreznie magát, mint tíz-húsz évvel ezelőtt. Bizonyos csatornák ugyan mást hirdetnek, de egy gyerektelen, dolgozó nő igenis értékes és hasznos tagja a társadalomnak. Hatalmas segítséget jelenthet például azoknak a barátnőknek, akiknél nem tud nagyszülő vagy más rokon bekapcsolódni a gyereknevelés mindennapjaiba. 

Ha egyesek meg is bélyegeznek, negyvenes nőként már sokkal kevésbé befolyásol bennünket mások ítélete vagy véleménye, vonatkozzon az a külsőnkre, a viselkedésünkre, a döntéseinkre vagy éppen arra, mit kellene birtokolnunk, vagy hol kellene tartanunk az életben.

Épp elég, hogy mi számot vetünk magunkkal, mennyire dolgozunk és élünk másképp, mint azt annak idején elképzeltük. A teljesen felnőtté válás szükségszerű része volt-e a gyerek- és fiatalkori álmainkból engedni, vagy csak megalkuvóvá és gyávává váltunk. Szorongunk még sok mindenen, de már nem agyaljuk túl, mit szólnak majd mások... Mit szólnának? Sok mindenhez nincs is közük, hogy beleszólhassanak. Amúgy talán eszükben sem volt soha, csak mi képzeltük azt. 

Negyvenesként a testünk is sokat változik, lelassul az anyagcserénk, könnyebb hízni, nehezebb fogyni. Jó hír viszont, hogy odafigyeléssel és rendszeres mozgással megőrizhetjük a fittségünket és az alakunkat is. Ekkorra a többségünk már nagyon tudatosan táplálkozik és sportol, már csak azért is, mert sokunknál kialakult valamilyen ételintolerancia. Nincs lelkiismeret-furdalásunk, ha néha napján megeszünk egy finom süteményt, mert tudjuk és elfogadjuk, hogy mindennek van helye és ideje. 

Ebben a korban már amúgy sem a kilók számát tartjuk fontosnak, hanem azt, hogy jól érezzünk magunkat a bőrünkben. Ugyanez igaz a ruháinkra és a cipőinkre is. Kevés sminkkel vagy anélkül is ki merünk lépni az utcára, mert mindössze egy jó arckrémmel, a nevetőráncainkkal és egy szívből jövő mosollyal is szépnek látjuk magunkat - és elhisszük, hogy mások is annak látnak bennünket. 

Fotók: Getty Images Hungary

• nőnek lenni
• nőnap
• 40 fölött
• 40
• 40-es évek
• Lélek&Test