7 magyar író, akit olvasnod kellene - Kortárs női szerzőket is mutatunk
Nyiss a világra, vegyél a kezedbe egy könyvet!
Sok okot lehet felhozni, hogy miért kellene nagyobb figyelmet fordítani az olvasásra, de nagyjából minden beszélgetés során elhangzanak ezek a közhelyek: megismerni a világot, tágítani a látókört, kritikus gondolkodást fejleszteni, a fantáziának új táptalajt adni, megismerni a saját és mások kultúráját, bővíteni a szókincset, ismereteket szerezni, és sorolhatnánk.
Kocsubej-Ott Anna nemrég egy posztjában tűpontosan fogalmazta meg, hogy neki az olvasás nem kikapcsolódás, hanem mentális erőfeszítés, lelki fejlődés és kemény munka — azt hiszem, ezzel sokan tudnak azonosulni, akik sokat olvasnak.
7 magyar író, akiknek a könyveit nem érdemes kihagyni
Vannak szerzők, akikkel nem azért kapcsolódunk, hogy kiutat találjunk a valóságból, hanem épp ellenkezőleg: hogy szembesüljünk azzal. A mostani ajánlóban, a teljesség igénye nélkül olyan írókat említek, akiknek a könyvei által éppen ezt tehetjük meg.
Polcz Alaine: Asszony a fronton
„Polcz Alaine regénye életének talán legnagyobb megpróbáltatását idézi fel, a második világháborúban fiatal asszonyként átélt borzalmakat. Saját meggyalázásának megrendítő történetét elmesélve hiteles, elfogulatlan, ezért perdöntő és örökérvényű tanúvallomást tesz az emberi sorsról."
A könyv itt is elérhető.
Benedek Ágota: Állva maszturbálok
„Szorongás amiatt, hogy az útleveled pont akkor nem lesz meg, amikor a háborúban menekülni kell. Hogy pontosan annyira nehezedre esik feldolgozni életed első szerelmi csalódását, mint Taylor Swiftnek. Szorongás Putyintól, a természetben pisiléstől, a méhszájtágítástól és az abortusztól... A sor végtelen."
A könyv itt is elérhető.
Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg
„1944-ben, amikor a városban megkezdődik a gettósítás, egy kolozsvári orvosnő a dajkára bízza gyermekét. Erzsi és a férje kétségbeesetten ügyelnek rá, hogy sem a szomszédoknak, sem a rokonoknak ne tűnjön fel a pár hónapos csecsemő jelenléte, míg reménykedve várják a háború végét."
A könyv itt is elérhető.
Nemes Nagy Ágnes versei
Hogy csak néhányat említsünk: Fák, A kín formái, Alázat, Szerelmem, viziisten, Mesterségemhez, A lovak és az angyalok. Nemes Nagy Ágnes, a huszadik századi magyar irodalom megkerülhetetlen költője, műfordítója, esszéírója, akit egyszerűen olvasni kell.
A szerző művei itt is elérhetők.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Jókai Anna: Átvilágítás
Kendőzetlen és brutálisan őszinte önéletírás, amelyre már a cím megválasztása is utal. „Az őszinteségnek is megvan azonban a veszélye. Ez a veszély a mértékében rejlik. Tudni kell elhallgatni. Irgalmasan ítélni. A tucatnyi rosszból egy-kettőt, a jellemet illetően a legfontosabbat (talán nem is a legfeketébbet) kiemelni. Ne élvezzük a vájkálást, az egy tőről fakadó, sorozatos vétkeket még önmagunk boncolásakor se részletezzük – néhány minősített eset elég. A lélek mélyén szunnyadó örök szentséget ne sértsük, ne alázzuk meg."
A könyv itt is elérhető.
Tapasztó Orsi: Ez nem atomfizika
„Milyen lehet az az élet, amiben nincs kétségbeesés? Nem tudom, olyan életet még soha nem éltem, de olyat már igen, amiben a kétségbeesés kellős közepén is ott egy elemi bizonyosság, hogy ebből is ki fogok jönni.”
A könyv itt is elérhető.
Szabó Magda: Az őz
„Az őz egy szerelmi háromszög és egy élethosszig tartó, engesztelhetetlen bosszú kegyetlen története. Szabó Magda magával ragadó, kíméletlen regénye méltán tette egy csapásra híressé és elismertté szerzőjét: több mint húsz nyelvre fordították le, és máig sem veszített elementáris erejéből."
A könyv itt is elérhető.
Ki volt Mátyás király felesége? 8 kérdés, amire illik tudni a választ
A leghíresebb királyok feleségeiről, szeretőiről kérdezünk. Ezekre a kérdésekre tudni kellene a választ.
Elolvasom
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
(Cover-fotó: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- kvíz
- személyiségzavar
8 kérdés, amiből kiderül, nárcisztikus vagy-e – Neked hány pontod lett?
- történelem
- petőfi sándor

















