Először jelentek meg haszid zsidó nőkről képek: bensőséges pillanatokat fényképezett Agnieszka Traczewska

Agnieszka Traczewska már 2008 óta készít képeket haszid zsidókról. A projektje szülőhazájában, Lengyelországban, temetőkben kezdődött, ahová azért zarándokolnak a világ különböző tájairól számos haszid csoport követői és egyéb ultraortodox zsidók, hogy a híres Tzadikok, a „Csodarabbik”, azaz a judaizmusban igaznak tartott személyek sírjainál imádkozzanak. A fotós először ezeket a zarándokokat kapta lencsevégre, később utazni kezdett, és főleg Izraelben és az Egyesült Államokban készített fényképeket a zárt és számos modern hatást ellenző, a Tóra és a zsidó vallás szabályait a legszigorúbban követő közösségek életéről.

Különös és a világon egyedülálló projekt ez, hiszen fotóriporterként szinte lehetetlen feladat behatolni szigorúan őrzött birodalmukba. Neki mégis sikerült.

- Milyen elvárásokkal, feltételezésekkel vágtál bele a projektedbe?

- Amikor a kívülállók először megpillantják a haszid zsidókat, úgy tűnhet, mintha ezek a zsidó férfiak a 19. századból csöppentek volna ide. Ugyanakkor abszolút egyértelmű, hogy olyan modern emberekről beszélünk, akik autót vezetnek, sőt még érintőképernyő nélküli mobiltelefont is használhatnak. Akiknél a legfontosabb apáik, nagyapáik öröksége és hagyományai, amely öltözködésükben - ami szinte alig változott az elmúlt kétszáz évben - is manifesztálódik. A haszidizmus alapvetően a 18. század második felének Lengyelországából indult, és innen terjedt szét fokozatosan Kelet-Közép-Európában. A második világháború után pedig már Izraelt és az Amerikai Egyesült Államokat tekinthetjük legfőbb központjainak.

Fotósként elég hamar el kellett sajátítanom a szabályaikat, filozófiájukat. Tudnom kellett, mit szabad, és mit tilos, persze egy-két dolgot lehetett rugalmasan kezelni. Olyan közel akartam kerülni hozzájuk, amennyire csak lehet. Nem anonim csoportként akartam megmutatni őket, hanem az egyéneket, hiszen mindenkinek megvan a maga élettörténete. Az tény, hogy éles határvonal választja el a haszid férfiak és nők világát, de nem lehet a kívülállók értékrendszere szerint ítélkezni felettük. 12 éves munkám alatt sokakat ismertem meg közülük, a hierarchia az identitásuk része, akárcsak tradícióik és egyedülálló szokásaik. A kívülállók szemében a csoportokként eltérő különleges szokások furcsának tűnhetnek, számukra ez privilégium. Hiszik, hogy egy évezredek óta fennálló hagyományláncolat részei, és az előírások betartása nélkülözhetetlen eme szent szerep megtartásához.

- Milyen a haszid nők élete?

- A nőknek nem kötelező a Tóra beható ismerete és a szent szövegek tanulmányozása, amely csak férfiak számára jelenik meg parancsolatként. Az otthon a nők életének a legfőbb tere, világuk a család és gyerekek körül forog. A házasságok legnagyobb részét házasságközvetítők, barátok, családtagok hozzák össze, akár különböző kontinensekről is kiválaszthatják a családhoz, párhoz illő arát vagy vőlegényt. Minden családnál átlagosan 7-11 gyerek születik, ezt hatalmas áldásnak tekintik. A gyereknevelés, a háztartás vezetése nagy-nagy feladat, még az idősödő szülőkre is leginkább a nők figyelnek. Sokan közülük főállású anyák, de ez abszolút nem jelenti azt, hogy a nők nem dolgozhatnak. Egyesek kisvállalkozásaikat vezetik, vannak óvónők és tanárnők. Némely csoportokban női programozókkal, könyvvizsgálókkal is találkozhatunk, és New Yorkban még egy haszid büntetőjogi bírónő is hivatalban van. 

De a szemérmesség nagy érték, amelynek a viselkedés és az öltözködés egyaránt fontos részei. A stetl visszafogott, egész testet fedő viseletet takar, amivel hovatartozásukat mutatják, nők esetében ez térdet takaró szoknya, hosszú ujjú felső, harisnya, szolid smink. Miután férjhez mennek, a hajukat a vallási parancsolat szerint muszáj elfedniük kendővel, kalappal vagy parókával. A haj eltakarásának formája is dinasztiák szerint változik, egyes helyeken, modernebb közösségben dizájnerparókákat hordanak a hajuk felett, de van, ahol kopaszra borotválják a fejüket, és a paróka helyett is inkább kendőt kötnek. 

A nők általában nem beszélnek idegen férfival, de nő nővel bármikor társaloghat. Férjükön kívül leginkább nővéreikkel, barátnőikkel oszthatják meg gondolataikat, problémáikat. A férfiak ugyanígy távolságot tartanak azoktól a nőktől, akik nem tartoznak a családhoz, akkor is, ha a közösségük tagjairól van szó.

Ezenkívül nem szabad a nőkről megjeleníteni képeket könyvekben, magazinokban, sehol. A haszid fotósok által készített fényképalbumokban csak férfiak látszódnak, még a háttérben sem lehet kiszúrni egyetlen nőt vagy hat évnél idősebb lányt. Az otthonon kívül a férfiak és nők világa szinte teljesen el van választva.

- Mi történik, ha egy nő megszegi a szabályokat?

- Nem fordul elő. De ha valaki mégis megszegné a szabályokat, az komoly elbeszélgetéssel járna a férjjel vagy az édesanyjával. Ha pedig megismétlődne, akkor a gyerekeit kitilthatják a haszid iskolából, hiszen ezzel azt mutatja a közösség számára, hogy ő már nem képes a közösség értékeinek közvetítésére.

Természetesen előfordul, hogy valaki egyszerűen nem illik a haszid zsidók közé. Szigorú szabályaik vannak, egyesek képtelenek azok szerint élni! Ők elhagyják a haszid társadalmat. De ha maradni akarsz, akkor betartod őket.

- Ért téged meglepetés utad során?

- Amikor először elkezdtem járni a világot, és megismertem ezeket az embereket személyesen, sikerült barátságot kötnöm velük. Meglepődtem, mert kiderült számomra, hogy legtöbbjük nagyon-nagyon boldog. Kívülállóként olyan nehéz elképzelni, hogy ennyi szabály betartása mellett mégis boldogok lehetnek. Mindez a megrendezett házasságok és a rendkívül magas gyerekszám mellett. De ők ilyen értékrend szerint nevelkedtek. Akkor a legnagyobb a boldogság, és egyben hatalmas áldás is, ha gyerek születik. 

Hogyha van olyan család, akiknek nem lehet gyereke, és évek teltek el próbálkozással, az már nagy probléma. A közösség minden tagja imádkozni kezd. Rebbék vagy csodarabbik tanácsait kérik ki, imádkoznak Istenhez gyermekáldásért. De modern emberekként orvoshoz, kivizsgálásokra mennek, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy sikeres legyen a gyerekvállalás.

Volt egy férfi, akinek öt évig nem született gyereke, de annyira szerették egymást feleségével, hogy minden lehető módszert megpróbáltak. Elmentek orvoshoz is, aki semmilyen szervi elváltozásra utaló jelet nem talált arra, hogy meddők lennének, így imádkozni kezdtek. Öt év után végül megszületett első gyermekük, és azóta már négy csöppség boldog szülei, és szerintem még ennél is több fog nekik születni. 

- Milyen elektromos eszközöket használhatnak?

- Mindent megtesznek, hogy eliminálják a külvilágból érkező reklámokat. A saját szabályaik szerint szeretnének élni. Nem akarnak olyan filmeket látni, ahol nőket, főleg meztelen nőket mutatnak, vagy netán szexuális tartalmak, csúnya, káromló szavak jelennek meg. A Tóra, a spirituális vezetőik és családjuk tanításait követik elsősorban, és elhatárolódnak a külvilágból érkező információk nagy részétől.

A legkonzervatívabbak csak kóser mobilt használnak, aminek nincs képernyője, és nem lehet rá többek között Whatsappot, Facebookot telepíteni, olyan applikációkat, amik alkalmasak képek megosztására. A dolgozó férfiaknak lehet számítógépük, de csak munkához vehetik igénybe. Érintőképernyős mobiltelefont, számítógépet csak a modernebb haszidok használnak. A nyitott szemléletű családoknál van otthon laptop, de csak valamilyen tanító vagy a Tórában megjelenő történetet mutatnak meg a gyereküknek. Általánosságban elmondható, hogy a haszid családok nagy részénél internet-, számítógép-, rádió- és televíziómentes az egész háztartás. 

- Hogyan tudtál beidomulni, mikre kellett figyelned?

- Amikor beléptem ebbe a világba, meg kellett hamar tanulnom a szokásokat, mert engem senki nem invitált. Senki nem mondta, hogy „persze, gyere be, fotózz le mindent a lakásunkban, amit még a szomszédjaink sem láttak!” Követnem kellett a szabályokat, hogy velük maradhassak. Nem érkezhettem, mondjuk, farmerben, kivágott pólóban, és nem is viselkedhettem úgy, ahogy a hétköznapokban szoktam. Érzékenynek kell lenned, meg kell érteni, mit lehet, és mit nem. 

- Eddig két fotóalbumot adtál ki, a Return és a Rekindled World műveket. 

- Először feltérképeztem a történetüket, hol élnek, majd ellátogattam a helyszínekre, például a Tzaddikok sírjaihoz, és képeket készítettem az ott imádkozókról, amik a legelső fotóalbumomban szerepelnek. Mindig visszajönnek Lengyelországba imádkozni. Reb Chájim Halberstamnak, a haszidizmus egyik vezetőjének április 7-én volt halálozási évfordulója. 2020-ban, a koronavírus miatt csak kevesen tudtak megemlékezni a temetőben. Én úgy éreztem, ott a helyem, de velem együtt csak öten voltunk. Az a maréknyi hívő mindenki nevében imádkozott, egy napon keresztül olvasták fel a közösség többi tagjának imáit, kéréseit, amiket elküldtek nekik, volt, aki felhívta őket. Idén már több százan mentek ki a temetőbe.

A második könyvben, a Rekindled Worldben- Újjáélesztett világ az életüket mutattam be. Roman Vishniac 1947-ben adta ki a „The Vanished World"- egy elpusztított világ című fotóalbumát, melyben a holokauszt előtti időkben élő zsidó közösségek világát mutatta be, amik a második világháborúban gyakorlatilag megsemmisültek. A legtöbb haszid zsidónak esélye sem volt elbújni, hamis papírokat szerezni. Sokan koncentrációs táborokban vesztették életüket. Ugyanakkor a maroknyi túlélő, a haszid vallási vezetők, a Rebbék és a közösségekhez csatlakozó, korábban nem haszid kötődésű ultraortodox zsidók újraszervezték életüket és közösségeiket. Mint kiderült, a közösségek nemcsak túlélték a koncentrációs táborokat, a második világháború viszontagságait, hanem manapság virágoznak is. Annyi gyerek születik ezekben a csoportokban, hogy az évek alatt megsokszorozódtak, és a közösségek is nagy számban megnőttek. Én őket mutattam be, a családokat, a közösséget. 

Sokaknak vannak előregyártott sémái a haszid világról, amelyek nem mindig tükrözik a valóságot. A legtöbb ilyen információ filmekből vagy regényekből származik - mint amilyen az Unortodox című sorozat -, amely negatív színben tünteti fel a haszid közösséget. Ezek leginkább azok perspektíváját tükrözik, akik nem tudtak a közösség szabályai szerint élni, és ezért elhagyták azt. De sokkal többen vannak, akik maradnak, és jól érzik magukat a közösségek támogató közegében, családias jellegében és komfortjában. Nem sokan akarják megismerni őket, és nem is túl sokakat engednek be a világukba. Úgy éreztem, valakinek meg kell mutatnia az örömöt és a szórakozást is a kultúrájukban. Először távolságtartóak, ami érthető. Ez a legjobb módja a túlélésnek, egyfajta kulturális bezárkózás.

- Az egyik képed egy friss házaspárról készítetted, akik épp az első négyszemközti beszélgetésükre készültek férjként és feleségként. Hogyan sikerült elkészítened ezt a fotót, amiért még 2015-ben a National Geographic pályázatán a 2. helyet is elérted?

- Lengyelországból utaztam a fiatal pár esküvőjére. A képet a Heder Yichudban, abban a szobában készítettem, ahol az újdonsült pár első közös félóráját és első közös étkezését tölti. Nem invitáltak be erre a helyre, hiszen a feleségnek és férjnek egyedül kellett ott lenniük. De mivel a család barátja vagyok, és az újdonsült férj édesanyja saját nővérének nevez engem, bemehettem én is a szobába. Amikor a férfi édesanyja elköszönt tőlük, csak egy pillanatnyi időm maradt, hogy fotót készítsek. 

Ő a legidősebb fiú, aki a kép készítése idején házasodott. Jeruzsálemben élnek, a legeslegultraortodoxabb negyedben, a Mea Shearimben. Sok időt töltöttem velük, különböző zsidó ünnepekre mentem, alkalmam volt hozzájuk is bemenni, mert nyílt látogatást tartottak, étellel-itallal fogadtak. Lépésről lépésre kellett felépíteni a bizalmat. Ezután évről évre közelebb kerültünk egymáshoz, barátok lettünk, majdnem családtaggá váltam náluk.

- A Rekindled World albumban nőkről is megjelentettél képeket.

- Izgultam, mert elég nagy esély volt arra, hogy el fogja utasítani a haszid társadalom a nőkről készült képek miatt. De kiderült, hogy nagyon tetszik nekik, és sokan beszerezték, lapról lapra nézegetik sabbath, azaz szombat és egyéb ünnepek alatt. Úgy tűnik, néhány szabályt meg lehet idővel változtatni. Olyan könyvet készítettem, aminek történelmi értéke van. Érdekes, hogy épp egy külvilágból érkező okozhat változást az életükben. 

- Azonnal elfogadták a könyvet, vagy azért voltak döccenők?

- Még a képek publikálása előtt különböző válaszok érkeztek. Tudták, hogy fontos oka van a megjelenésnek, de jogosan tarthattak attól, hogy a gyerekeiknek ebből problémájuk lesz, mert a képek igen népszerűvé váltak. Kellemetlen kérdéseket kaphatnak. „Nálunk nem mutatunk nőkről képeket, miért csinálsz ilyet? Mit tanítasz te így a gyerekeinknek?” Nem könnyű. Megbíztak bennem, ezek a nők úttörők, és úgy is bánok velük. De nem csak a nőket érheti diszkrimináció, a képek miatt a férfiaknak és a gyerekeiknek is problémáik adódhatnak.

Volt egy fotó, ahol az egyik férfi leégette fiának a pajeszát, hiszen ők nem használhatnak éles tárgyakat a pajeszvágásra. De egy szűk kis fürdőszobában végezte a procedúrát, és sokaknak nagyon furcsa volt, hogy engem, egy kívülálló nőt beengedett a fürdőbe. „Mit keres egy idegen nő a fürdőben? Honnan ismered őt, hogy lehet a lakásodban?” Kellemetlen kérdéseket szegezhetnek nekik, ugyanis a kívülállók számára ez nem nagy durranás, de az ő közösségükben ez lázadásnak számít, ilyen dolgok nem történnek. Így voltak olyan fotók, amiket nem tehettem be az albumba, másoknál viszont sikerült meggyőznöm őket arról, hogy felhasználhassam a képeket.

Nehéz dolgom volt, mert náluk az egyáltalán nem normális, hogy mindenféle jöttment idegennek pózoljanak a képeken. De az emberek arcának is látszódnia kellett, és ők büszkék arra, akik. A család bensőséges pillanatait, vallási eseményeket örökítettem meg. Elfogadták, hogy kell némi megértés, rálátás a külvilágtól is irányukba. Tudták, hogy nem szokványos, amit csinálok, de mivel nem szégyellnek semmit, megmutatták. De csak azok, akik nyitottabbak az átlagnál. Mások úgy gondolják, hogy az ilyen megmutatkozásokból semmi jó nem származik.

- Milyen terveid vannak még, fogsz több képet készíteni?

- 12 év munka után azt hittem, hogy végre nyugton maradok, és visszatérek a normális életemhez. De még egy harmadik fotóalbum is hívogat. Most olyat fogok készíteni, amiben már csak haszid nők szerepelnek. Ez még mindig hiányosság, ezt az űrt ki kell tölteni. Ezek a nők nem szeretnék, hogy képek készüljenek róluk. Szembemegy a közvélekedéssel, de úgy egyszerűbb lenne belevágni a munkálatokba, ha értik a célt és az okokat. A haszid fotósok nem tudják megcsinálni, mert elítélnék őket miatta. Ezt a fotókollekciót csak egy olyan kívülálló készítheti el, akiben megbíznak. A bizalom a legfontosabb. 

Agnieszka Traczewska egyedülállót alkotott, és a világon először tudott autentikus képeket készíteni a haszid zsidók életéről. A könyve honlapján rendelhető meg: http://www.agnieszkatraczewska.com/.

Egy zsidó szokás, amit sokan nem értenek: miért visznek követ a sírokra?

Míg a keresztényeknél megszokott látvány a sírokon álló - esetleg azzal egybefaragott - virágváza, addig a zsidó temetőkben ritkán látni ilyesmit.

(Képek forrása: Agnieszka Traczewska,  agnieszkatraczewska / Instagram,  Agnieszka Traczewska / Facebook,  a képek szerzői jogi védelem alatt állnak, használatát Agnieszka Traczewska engedélyezte)

• haszid
• zsidó
• interjú
• fénykép
• fotósorozat
• album
• nők helyzete
• vallás
• közösség
• Lélek&Test