Nem főz, nem mos, nem takarít, mindent csak elvár - Mi van, ha a férfi nem veszi ki a részét a házimunkából?
Néhány hatásos módszerrel rávehető a partner arra, hogy ugyanúgy kivegye a részét a ház körüli teendőkből, mint a nő.
Sajnos még mindig sokak fejében él határozottan az az elképzelés, hogy a házimunka a nő dolga. A legtöbb kapcsolatban mindkét fél ugyanúgy dolgozik, így a teendőkre sem marad több ideje egyiküknek sem. Akkor sincs ez másképp, ha egy anya otthon van a kisbabájával, hiszen mellette sincs éppen sok szabad perce. Ennek ellenére számos férfi elvárja, hogy a takarítást, a mosást, a mosogatást és a főzést is párja végezze el.
Persze, szerencsére rengeteg olyan pasi is van, aki rendesen kiveszi a részét a teendőkből, és mindenben igazságosan osztozik a nőkkel. De vannak, akik még mindig csak a párjuktól várják a házimunkák elvégzését. Mit lehet ilyenkor tenni? Hogy vezetheti rá a nő az ilyen férfit, hogy csinálja meg a feladatok rá eső részét? Érdemes bevetni néhány hatásos módszert, mellyel igazságosabbá, egyenlővé tehető a teendők elosztása, és rávehető a másik a munka elvégzésére.
Nem jó szó nélkül hagyni
Sok nő úgy érzi, az ő kötelessége mindenről gondoskodni a lakásban, ezzel azonban gyakran túlterhelik magukat, semmire sem lesz idejük, állandóan fáradtak, stresszesek lesznek. Ez pedig sem nekik, sem a kapcsolatnak nem tesz jót. De többen elkövetik azt a hibát is, hogy a szerelem kezdetén el akarják kápráztatni párjukat azzal, hogy elvégzik az összes teendőt, ám a másik könnyen hozzászokik, és ez később komoly gondokat okozhat. Ha csak a nő nem szívesen csinálja, és nem szeretné mindenáron ő kipipálni a feladatokat, érdemes szólni a férfinak, átbeszélni és megosztani a dolgokat. Hiszen ő sem csak besegít, hanem ugyanúgy ott lakik, ezért az ő felelőssége is a lakás rendben tartása.
A házimunkával töltött idő összeszámolása
A nőnek ebben az esetben érdemes egy kicsit átgondolni, naponta mennyi időt tölt házimunkával, majd beszélni erről a párjával. Elmesélni, mire másra nem volt ideje emiatt, vagy éppen elmondani, ha fáradt, mert állandóan csak későn kerül ágyba a főzés és a mosogatás miatt. Így rávilágít arra, mennyi időt és energiát vesz el tőle a házimunka, és felvetheti, mennyivel jobb lenne neki és a kapcsolatnak is, ha csak a felét kellene megcsinálnia. Innen pedig már egyenes út vezethet a megosztás átbeszéléséhez.
Észérvekkel kell rámutatni az igazságtalan elosztásra, hogy a férfi átérezze a probléma valódiságát, és hangsúlyozni kell azt is, mennyivel nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb és boldogabb lenne, ha nem minden rá hárulna, ráadásul szerelmére is több ideje maradna esténként.
Egyenes kérés
Sokszor az egyenes ké rések vezetnek a leggyorsabb eredményhez. Először javasolt ilyenkor a közös munkára rávenni: például takarítás közben megkérni, hogy vállalja át az egyik szobát, vagy addig tegye be a mosást, hogy gyorsabban vége szakadjon a házimunkának. Ezután pedig fokozatosan érdemes rábízni a különböző teendőket, melyek lehet, hogy később már automatikussá válnak nála.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A listaírás is beválhat
Az is jó módszer, ha lista készül az elvégzendő teendőkről, és azon osztoznak. Egyrészt a feladatok így folyton szem előtt lesznek, másrészt pedig a listákon szereplő dolgok kipipálása minden embernek nyújt egy kis sikerélményt. Így kevesebb rá az esély, hogy állandóan ismételgetni kell majd a kérést, és nyaggatni a feladat miatt.
A feladatok felosztása
Javasolt leülni, és átbeszélni azt, hogy ki melyik részét szeretné vállalni a munkának. Ha addig tényleg nem vette ki a részét belőle egyáltalán a férfi, jobban működik majd a módszer, ha választhat magának a teendők közül, vagy mondhat egy-kettőt, amit biztosan nem szeretne csinálni. Így kevésbé esik majd nehezére annak elvégzése.
Ha nem végezte el, a nő se tegye
Előfordulhat, hogy változtatás kisebb-nagyobb konfliktusokkal jár majd, de ezek csak kezdeti nehézségek, míg kialakul az új rend, és megszokja a másik az új beosztást. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a beszélgetés után, ha mégsem csinálja meg a párjuk a rá bízott munkát, elvégzik helyette. Vagy azért, hogy elkerüljék a vitát, vagy azért, mert nem bírják elnézni a rendetlenséget és a mosatlan tányérokat, ám ez borzasztóan rosszat tesz ilyenkor.
A partner ugyanis ebből azt fogja látni, hogy akkor is tiszta lesz a lakás, vagy eltűnik a szemét, ha ő nem takarít, vagy nem viszi le még annak ellenére sem, hogy az ő feladata lenne. Így pedig valószínűleg nem is fogja legközelebb sem megcsinálni. Akármilyen nehéz is, hagyni kell azt, ami a megbeszélés alapján az ő munkája, és, ha mégsem csinálja meg, addig szólni neki érte, amíg el nem végzi.
Csak óvatosan a kritikával
Előfordulhat, hogy a partner nem tökéletesen végzi el a munkát, hiszen nem szokott hozzá, de az is lehet, hogy csak máshogy csinálja, mint ahogyan a nő szokta. Ebben az esetben sem javasolt határozott és konkrét kritikát megfogalmazni, mert az sértődéshez vezethet, és azt éreztetheti vele, hogy nem tudja elvégezni a feladatát, így legközelebb nem is akarja majd. Ha tényleg nagyon nem stimmelt valami, csak kedvesen ajánlott megmutatni neki, hogyan lehetne legközelebb.
Persze nem jó, hogy ennyire alapszinten kell a házimunkáról beszélni, de sajnos ez a realitás.
Szexista plakátok újragondolva
Az 1950-es években azt sulykolták az emberekbe, hogy az ideális nő egész nap a ház körül sürög-forog, minden erejével a férfi összes igényének kielégítésén munkálkodik, ellátja a gyerekeket, mosolyog, és közben persze tökéletesen néz ki. Számos felháborító plakát és hirdetés jelent meg ennek jegyében akkoriban: ezeket gondolta újra most egy libanoni művész úgy, hogy megfordította a nemek helyzetét.
"Ne aggódj, drágám, a sört nem égetted oda!" - 7 szexista plakát egy párhuzamos univerzumból
Nézegess képeket!
Elolvasom