A magyar híradós 7 év után újra szerelmes - Egy álompasi hódította meg
Vitányi Judit és új párja márciusban költöztek össze.
Vitányi Juditot a TV2 Tények című műsorából ismerhetik a legtöbben. A júniusban 35. születésnapját ünneplő, csinos híradós hosszú éveken át élte a szinglik életét, ám hét év után rátalált a szerelem. Új párkapcsolatáról a FEM3 Café áprilisi adásában mesélt.
Vitányi Judit új párja egy igazi álompasi
A szőke szépség elárulta, hogy lényegében a barátnőjének köszönheti, hogy megismerkedett a kedvesével. Szerelme ugyanis a barátnője fiának a kollégája. Elmondta azt is, hogy szingliként is jól elvolt, mindig volt valami, amivel le tudta foglalni magát. Ráadásul néhány évvel ezelőtt felköltözött Debrecenből Budapestre azért, hogy a TV2 új híradósaként dolgozhasson, ezt a fajta környezetváltást is meg kellett szoknia, ki kellett alakítania az új otthonát, baráti körét, szerinte mindezeket egyedül kellett megtennie. Ennek ellenére ismerősei, rokonai rendszeresen érdeklődtek afelől, hogy miért nincs senki az életében. Amióta megismerte a párját, még jobban kivirult, nagyon büszke a választottjára.
- Annyira okos és intelligens, mindemellett szerény, és nagyon támogató - áradozott róla, majd hozzátette, kedvese nagyon gondoskodó típus, előfordult, hogy a műsorvezetőt vacsorával várta.
Vitányi Judit és szerelme március elején költöztek össze, érdekesség, hogy a műsorvezető sokáig el sem tudta volna képzelni magáról, hogy összebútorozzon valakivel.
- Nálam ez az összeköltözés valami hihetetlen téma, hallani sem akartam soha erről, mert én önállóan megállom a helyem, nálam ez csak plusz gondot okozhat. De, ahogy ő jött az én életemben, minden megváltozott. Karácsonykor együtt töltöttünk két hetet éjjel-nappal, és annyira természetes, gördülékeny volt, hogy utána egyszer csak felmerült a költözés ötlete - mesélte.
Egyszerűen én álmodom, annyira jó minden.
A sztár párja lakásába költözött, bár még csak két hónapja élnek együtt, minden remekül megy közöttük.
Stohl András barátnője
Kíváncsi vagy, Stohl András kibe szerelmes már több mint két éve? Nézd, milyen gyönyörű a népszerű műsorvezető és színész barátnője!
Ő Stohl András gyönyörű barátnője - A 19 évvel fiatalabb Vicával 2 éve él együtt
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- nádai anikó