Emlékszel Polgár Juditra? Ma 43 éves a sakk királynője
Polgár Judit kétgyerekes családanya lett.
Polgár Judit a sakktörténelem legjobb női sakkozója, kétszeres sakkolimpiai bajnok. Pedagógus édesapja, Polgár László őt és két testvérét, Zsuzsát és Zsófiát már gyermekkorukban arra készítette fel, hogy egy szép napon sakkvilágbajnokok legyenek. Csupán kilencéves volt, amikor az első nemzetközi verseny legjobbja lett, az 1988-as, majd az 1990-es sakkolimpiát is megnyerte a két testvérével. Nemzetközi nagymesterré vált, 2005-ben érte el a szupernagymesteri határt. Sakk-Oscar-díjjal hét alkalommal jutalmazták.
A sakk királynője 12 éves korától 26 éven át vezette a női felnőtt világranglistát, ez férfi és női kategóriában is rekordnak számít, mind az életkorát, mind pedig a világelsőség hosszát tekintve. 2014-ben fordulóponthoz érkezett az élete, a The Timesnak adott interjújában bejelentette a visszavonulását, akkor volt 38 esztendős. Az ország büszkesége ma, azaz 2019. július 23-án lett 43 esztendős.
Polgár Judit 2012-ben alapította meg a Polgár Judit Sakk Alapítványt, amely alapvető küldetésének tekinti a társadalmi fejlődést, nagy szerepet vállal az oktatás és az élethosszig tartó tanulás, a sport és a tehetséggondozás területén.
Napjainkban az alapítványával kapcsolatos teendőkkel foglalkozik, 2015 óta szervezik meg évről évre a Világsakkfesztivált, illetve az élő közvetítéseknél szakkomentátorként dolgozik. Karrierje során számos könyvet írt, ezekkel a kiadványokkal is szeretné segíteni azokat az embereket, akik jobban szeretnének játszani. Tankönyv- és munkafüzet-sorozatot dolgozott ki az általános iskolások számára azért, hogy a kicsik korosztályában is népszerűsítse ezt a fajta sportágat.
Állatorvos férjével, Font Gusztávval 2000-ben házasodtak össze, fiuk, Olivér 2004-ben, lányuk, Hanna 2006-ban látta meg a napvilágot. Budapesten élnek hármasban.
Így néz ki ma Temesvári Andrea
Ki ne emlékezne Magyarország egyik legtehetségesebb teniszezőjére, Temesvári Andreára? Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változott a sportolónő az évek alatt.
Temesvári Andrea 52 évesen is bombázó - Az egykori teniszcsillag így néz ki ma
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!