Elhunyt Haumann Péter: a 81 éves színész hosszú betegség után távozott szombat délután

Méltósággal viselt hosszú betegség után elhunyt Haumann Péter Kossuth- és Jászai-díjas színművész.

Haumann Péter meghalt

Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze szombaton délután méltósággal viselt hosszú betegség után elhunyt – tudatta a család. 

A különleges orgánumú színészlegenda, akinek számtalan emlékezetes alakítást köszönhet a nagyérdemű, nyolcvanegy éves volt. 

Elhunyt Haumann Péter

A közönség tavaly szeptemberben láthatta utoljára Haumann Pétert színpadon, a művész a Madách Színház 1500. jubileumi Macskák előadására tért vissza. A musicalt 1983-ban mutatták be az intézményben, a színész már az eredeti bemutatóban is szerepelt. A jubileumi előadást követően ezt nyilatkozta az RTL Klub Fókusz című műsorában:

- Van egy olyan érzésem, hogy színpadon utoljára most léptem föl. Lesz még színészi működésem, de nem színpadon, ezt a részét a szakmának, a mesterségnek, a hivatásnak befejeztem.

Haumann Péter 1941. május 17-én született Budapesten. Orvosnak készült, ám a Toldy Ferenc Gimnázium színjátszó körében egyik tanára felismerve ragyogó tehetségét a színészi pálya felé terelte. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a debreceni Csokonai Színháznál indult a karrierje, majd Pécsre szegődött. Játszott az újonnan alakuló 25. Színházban és rövid ideig a József Attila Színházban is.

1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol a társulat vezető művésze lett, több mint háromszáz alkalommal láthatta a közönség Tus, a kivénhedt színházi macska szerepében a Macskákban. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, ezt követően az Arizona Színházhoz, majd egy évre a Radnóti Színházhoz csatlakozott, 1994-től 2016-ig pedig a Katona József színház tagja volt, ahol többek között Harpagonként szerepelt Moliére A fösvény című darabjában. 

 Már első jelentős szerepe, a Platón műve alapján készült Szókratész védőbeszéde című monológ országosan ismertté tette: fiatalon is hitelesen személyesítette meg a halálra ítélt, agg filozófust. A darabot évtizedeken át műsorán tartotta, csiszolta, érlelte, sőt hangoskönyv formájában is megjelent – írja az MTI. 

Filmekben és tévéjátékokban is szerepelt, generációk számára felejthetetlen alakítása Patás figurája az Indul a bakterházban, de játszott egyebek mellett a Fekete gyémántok, a Hajnali háztetők, a Hídember és a Szabadság, szerelem filmekben is. Szinkronszínészként is maradandót alkotott, alighanem a legtöbben fel tudják idézni jellegzetes orgánumát például Hókuszpókként. 

A tévénézők utoljára az RTL Klub Apatigris című vígjáték sorozatának első és második évadában láthatták a színészt. 

 Művészi munkásságát 1970-ben és 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1980-ban érdemes művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal ismerték el. A Halhatatlanok Társaságának 1997-ben lett tagja, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Prima Primissima díjat, 2010-ben a nemzet színészévé választották – számolt be róla az MTI. 

(Kép: MTVA Fotó/Zih Zsolt.)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük