Elsírja magát a gyerek, ha hangosan szólsz rá? Így szocializáld okosan, ha félénk a kicsi
Ha a gyerek félénk, visszahúzódó, szülőként terelgetheted kicsit néhány okos módszerrel.
Míg az elmúlt évszázadokban a gyerektől elvárt viselkedési forma a háttérben maradás, a felnőttek életének nem zavarása volt, sőt sok családban a kicsinek „hallgass volt a neve”, addig napjainkra mindez sokat változott.
A családokban jóval kevesebb gyerek születik, akikre ennek megfelelően sokkal nagyobb figyelem hárul. A visszahúzódó magatartás ma már nem elvárt viselkedési forma. A világ aktuális követelményeinek megfelelően a gyerekektől is jó önérvényesítő és kommunikációs képességet, kezdeményezőkészséget remélnek a szülők. Vannak azonban gyerekek, akiktől hiába.
Félénk gyerek
Ha a kicsi elsírja magát, amiért hangosan szólnak rá, társaságban meg sem mukkan, ha kérdezik, sem biztos, hogy válaszol, fél az idegenektől, szülőként talán aggódsz, mi lesz vele így az iskolában, az életben. A félénk gyerekek közül sokan megfigyelő típusok: a játszótéren inkább csak nézik, hogyan játszanak a többiek, de nem mernek bekapcsolódni, feltérképezik a terepet, kivárják, míg a körülmények ideálisnak tűnnek ehhez. Nehezen barátkoznak, kifejezetten riasztja őket a nagyobb társaság. Más panasz általában nincs rájuk az óvodában, mint hogy visszahúzódóak, zárkózottak. Ezek a gyerekek a külvilág ingereire érzékenyebben reagálnak, ingerküszöbük alacsonyabban van az átlagnál, a feloldódáshoz pedig több időre van szükségük. Hogy szülőként miképpen terelgetheted okosan, az alábbiakban adunk néhány tippet.
Okosan szocializálni
Ovin kívüli programok
Ha úgy érzed, van vagy lehet közös nevező a valamelyik ovis csoporttárs és a gyereked között, érdemes olykor közös szabadidős programokat szervezni. Haladj apróbb lépésekben: első körben jó lehet egy közös játszóterezés, később esetleg egy-két csoporttársát meghívhatod hozzátok - ahol a kicsi élvezheti a hazai pálya előnyeit. De ügyelj rá, hogy csak akkor tedd ezt, ha a program nem izzadságszagú, senkinek - és elsősorban a gyereknek - nem kellemetlen.
Ne legyen folyton napirenden a téma!
A félénkség garantáltan tartóssá válik, ha a szülő túl nagy figyelmet szentel neki. Az olyan mondatok, mint a „Ne légy már ilyen bátortalan!” vagy a ”Megnémultál? Tessék hangosabban köszönni!” nem segítenek, sokkal inkább fokozzák a gyerekben lévő gátlásokat. Ugyanakkor a ló túlsó oldalára sem érdemes átesni: az állandó bátorítás, a gyerek önbizalmának növelésére irányuló kényszeres törekvések hasonló eredménnyel járnak. A gyerek rögtön megérzi, hogy arról van szó, a szülő nem örül, amiért ő visszahúzódó, gátlásos, nem fogadja el.
Szeresd így, ahogy van!
Próbáld meg az aggodalmakat elengedni! Fókuszálj azokra a pozitív tulajdonságaira, melyek megvannak benne, és támogasd azokban a dolgokban, melyekben örömét leli. Ha nem akar verset mondani az iskolai szavalóversenyen, ne erőltesd, de vedd észre, ha jó érzéke van például a kreatív energiákat, elmélyülést igénylő feladatokban. Attól, hogy nem szeret a középpontban lenni, és kevesebb baráttal is beéri, még boldog felnőtt válhat belőle. Különösen, ha az odafelé vezető úton nem azt érzi lépten-nyomon, hogy neki valaki másnak kellene lennie, sokkal inkább azt, hogy elfogadják olyannak, amilyen, és nem akarják erőszakosan megváltoztatni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Introvertáltnak lenni jó
Végül, hogy megnyugtasd magad, szülőként jussanak olykor eszedbe Vekerdy Tamás gondolatai az introvertált gyerekekkel kapcsolatban:
- A befelé fordulóknak kicsit nehezebb a gyerek- és ifjúkoruk (hiszen ezt az életkort amúgy a kifelé fordulás jellemzi), de az úgynevezett életforduló után (ez körülbelül a harmincöt, harminchatodik életév) egyre jobban magukra találnak, mert ez már a befelé fordulás, a belső erőkből építkezés kora. (Ilyenkor az addig sikeres extrovertáltak kerülnek nehezebb helyzetbe.) Persze szerencsére az emberekben a két főtípus is keverten jelenik meg.
Az élet egy introvertálttal
A fiatal nő megmutatja, milyen férje élete introvertált, gyakran szorongó szerelmével, és azokat a szokásokat, viselkedéseket örökíti meg, melyek az extrovertált személyiségeknek - tehát párjának is - a kezdetekben furcsának, érthetetlennek tűnhetnek.
(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- kapcsolat
- kommunikáció
4 dolog, amit soha ne mondj egy introvertált embernek: könnyen megbánthatod vele
- munka
- munkaerőpiac
5 gyakori tévhit az introvertáltakról: ez a legtöbb félreértés alapja
- párkapcsolat
- személyiség