6 étel, amit másnap már ne egyél meg: ezért ne fogyaszd a lejáraton túl!

Vannak ételek, amelyek esetében a lehető legkomolyabban kell venni a lejárati dátumot.

Dia

                        	A friss bogyós gyümölcsök kifejezetten gyorsan romlanak, felületükön könnyen megtelepedhetnek a baktériumok, amelyek hatására rövid időn belül rothadásnak indulnak, emellett a penész is nagyon gyorsan megjelenhet rajtuk. Nagyon fontos, hogy ne fogyaszd őket a fogyaszthatóságra vonatkozó dátumon túl, akár már egy nap is sokat számíthat.

                        	Ugyanez igaz a különféle csírákra és csomagolt salátakeverékekre, amelyekről sokan gondolják tévesen, hogy mivel frissek, és dobozban, zacskóban találhatóak, hosszú ideig fogyaszthatóak. Hűtőben tárolva is gyorsan megtapasztalhatóvá válik azonban, hogy ez koránt sincs így, amellett ugyanis, hogy levet eresztenek, gyorsan elszaporodnak rajtuk a baktériumok, és rothadásnak, illetve erjedésnek indulnak.

                        	A felvágottak is tipikus példáit jelentik azon élelmiszereknek, amelyekkel kapcsolatban egy napot sem éri meg kockáztatni, ugyanis már akkor is hemzseghetnek az olyan kórokozóktól, mint az E.coli és a salmonella, amikor még fogyaszthatónak ítélnéd meg őket.

                        	Szigorúan tiltólistás a nyers húsok határidőn túli fogyasztása is, nem véletlen, hogy a rajtuk tenyésző baktériumok miatt ezekkel még akkor is érdemes óvatosan bánni, és gondosan elkészíteni őket, ha még bőven a fogyaszthatósági dátum előtt kerülnek feldolgozásra.

	Bár a kemény sajtok közül sok kifejezetten hosszú ideig is eltartható, a puhákkal nagyon kell vigyázni, az E.coli mellett például a listeria is nagyon könnyen elszaporodhat rajtuk.

	A smoothie-kat sokan italnak, sokan szinte ételnek tartják, szintén nagyon fontos tudni azonban róluk, hogy még elkészítésük napján fontos elfogyasztani őket, tartósítószerek híján ugyanis nagyon gyorsan megromlanak. Manapság már számos helyen kaphatók műanyag poharas, kész változatok is, ezekkel legalább annyira kell vigyázni.

Ezt is szeretjük
Szerző: Árbócz Lilla
Fotó: