Zalatnay: „Minden pasimtól akartam volna egy gyereket”

Cini elmondta, szíve szerint minden szerelmének szült volna egy gyereket, hogy egy nagy család vegye körül.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Habár kívülállóként sokan irigykedhetnek azokra a sztárcsemetékre, akiknek szüleit milliók ismerik, a helyzetük a látszat ellenére korántsem olyan könnyű. A hírességek árnyékából ugyanis nagyon nehéz kilépni - nem véletlen, hogy sok sztárgyerek képtelen hosszú távon cipelni ezt a terhet, és a züllés útjára lép.

Zalatnay Sarolta a fotók, nyilatkozatok és vallomások szerint feltűnően, már-már irigylésre méltóan jó viszonyban van lányával, a húszéves Benedek Nikolettel. Az pedig csak még inkább szebbé teszi az egészet, hogy Niki nem vér szerinti lánya - édesapja ugyan Cini második férje, Benedek László, ám egy másik nő hozta a világra.

Bizonyos szempontból kudarcot vallott

A 62 éves énekesnő tehát biológiailag nem lett anya, ám érzelmi-lélektani szempontból példát vehet róla bárki, aki gyereknevelésre adja a fejét.

Zalatnay Saroltával néhány hete készített interjút a Tabu TV, amiben Cini őszintén beszélt arról, hogy véleménye szerint az élet mely területén vallott kudarcot.

A Nem vagyok én apáca népszerű előadója bevallotta, hogy tulajdonképpen minden szerelmétől és férjétől szeretett volna egy-egy gyereket, mivel egyszerűen odavan a nagy családért.

Elmondta, hogy sokszor elképzeli, milyen volna, ha annak idején legalább hat-nyolc gyermeke születik, az unokákról nem is beszélve.

Háromszor házasodott

Cini háromszor kötött házasságot. Először Révész Sándorhoz ment feleségül 1974-ben, másodszor Benedek László vezette az oltár elé, harmadik férje pedig Márton Csaba lett, akitől az ezredforduló után néhány évvel vált el.

A legdögösebb magyar sztármamik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Zalatnay az interjúban felidézte pályafutása kezdetét is.

Amikor például a Táncdalfesztivál után miatta telt meg a hatos villamos - mindenki tudta, hogy azzal megy haza, ezért aztán ott vártak rá rajongói.

Fotók: Europress, rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük