Brad Pitt és Angelina Jolie legkisebb lánya friss képeken: a 15 éves Vivienne le sem tagadhatná a szüleit
Vivienne Jolie-Pitt együtt dolgozott édesanyjával.

Angelina Jolie és legkisebb lánya, Vivienne Jolie-Pitt A kívülállók című filmből készült musical producerei. Bár a bemutatót csak április 11-én tartják meg New Yorkban, de szerdán már összeállt a csapat a színházban, mivel az 1983-as film sztárja, Matt Dillon meglátogatta őket.
Vivienne Jolie-Pitt friss képeken
Vivienne még csak a nyáron lesz majd 16 éves, de már producernek állt. A tinédzser elszántan érdeklődik a színházi világ iránt, írta meg a Daily Mail.

- Viv édesanyámra emlékeztet azzal kapcsolatban, amiért nem arra koncentrál, hogy a figyelem középpontjában legyen, hanem arra, hogy támogassa a többi kreatívot. Nagyon megfontoltan és komolyan foglalkozik a színházzal, és keményen dolgozik azért, hogy minél inkább megértse, hogyan tudna ő is közreműködni - idézte a lap Angelina Jolie szavait.

A kívülállókat nem Jolie-ék dolgozták fel először, Vivienne a darabot még San Diegóban látta, ekkor jutott az eszébe, hogy akár a Broadwayen is nagy sikere lehetne a darabnak.
Valószínűleg a bemutatón részt vesz majd Jolie összes gyermeke, így biztosan lesznek még további fotók a színésznő családjáról.
Jennifer Garner és Ben Affleck lánya pár milliméteresre vágatta a haját: friss fotókon a 15 éves Seraphina
Jennifer Garner és Ben Affleck kisebbik lánya az extravagáns stílus híve.
Elolvasom
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images
- sztár
- vivienne jolie-pitt
- apa és lánya
- anya és lánya
- sztárcsemete
- angelina jolie
- brad pitt
- Világsztár