Victoria Beckham a kamerák előtt égette be a férjét: pánikol David reakciója miatt
Victoria Beckham fél attól, hogy túl messzire ment.

Victoria Beckham divatházáról is készül egy dokumentumfilm-sorozat a Netflixre, azonban az énekesnőből lett divattervező úgy érzi, óriási hibát vétett a felvételek során, emiatt fél David Beckham reakciójától.
Victoria Beckham a Netflix-sorozatában David Beckhamről is beszélt
A Closer magazinnak egy közeli ismerős kotyogta ki, hogy Victoria Beckham picit túl messzire ment és beégette a férjét a kamerák előtt. Fél attól, hogy sérülni fog az exfutballista egója.

– David és Vic folyamatosan ugratják egymást, és a közösségi médiában is rendszeresen bebizonyítják a rajongóknak, milyen remek a humorérzékük. Vic azonban pánikba esett, miután bevallott a barátainak néhány dolgot, és elmondta, Davidről viccelődött a kamerák előtt a Netflix műsorának forgatása közben. Aggódik, hogy talán túl messzire ment, és a végén a férfi megtört egóval fogja végignézni a sorozatot – fogalmazta a forrás a lapnak.
Hozzátette, Beckham a 2023-ban megjelent dokumentumfilm-sorozatában pont azzal poénkodott, hogy Victoria Beckham nem is egy munkásosztálybeli családból jött, ahogyan azt mesélte magáról. Az exsportoló úgy buktatta le akkor a feleségét, hogy mondja el a kamerák előtt, az apja mégis milyen autóval vitte őt iskolába. A Spice Girls egykori tagja kis habozás után kibökte, hogy egy Rolls-Royce-uk volt már a 80-as években.
– Nyilvánvaló, hogy David Vic nem éppen munkásosztálybeli gyökereinek kigúnyolása volt a dokumentumfilm egyik csúcspontja. Vic azóta is próbálja kitalálni, hogy hogyan tudna ezért visszavágni a férjének. Azonban még ő is elismeri, hogy néha elragadtatja magát, és elfelejti, hogy vannak dolgok, amik miatt David sértődékeny tud lenni.
Victoria és David Beckham lányán ámul mindenki: a tinédzser Harper a gálán anyját is túlragyogta
A 13 éves Harperre nem csoda, hogy édesanyja nagyon büszke.
Elolvasom
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images