David Beckham a kamerák előtt buktatta le feleségét: Victoria Beckham kínos helyzetbe került
Vicoria Beckham szerint szegény családból származik, de futballsztár férje ezt megcáfolta.
Victoria Beckham nem éppen egy nehéz sorsú, felkapaszkodott háttérrel rendelkező lány képét idézi fel bennünk, holott a David Beckham életét feldolgozó négyrészes Netflix-sorozatban erről egészen másképp nyilatkozott.
A futballsztár kamerák előtt buktatta le feleségét, aki azt állítja, férjéhez hasonlóan ő is munkásosztályból származik.
Victoria Beckham kínos helyzetbe került
A Beckham című sorozat első részében a házaspár elárulta, az első találkozásuk óta kölcsönös vonzalmat éreztek egymás iránt. Victoria Beckham hozzátette, a köztük lévő harmónia többek között annak is köszönhető, hogy mindketten hasonló családi háttérből jöttek. A futballistáról ismert, hogy egy angol munkásosztálybeli osztály gyermekeként tört ki a szegénységből, de felesége szerint mind a ketten kemény és hosszú utat tettek meg a sikerig.
- Azt hiszem, mindketten olyan családból származunk, akik nagyon keményen dolgoznak. Nagyon is munkásosztálybeliek vagyunk - mondta Victoria a sorozatban, mire férje rögtön felkapta a fejét, és egy kérdéssel igyekezett megcáfolni felesége állítását.
- Légy őszinte! Milyen autóval vitt apád az iskolába? - kérdezte Victoriát, aki egy kis habozás után így válaszolt férjének:
Oké, a '80-as években apukámnak volt egy Rolls Royce-a.
- vallotta be Posh, vagyis Puccosként is becézett divattervezőnő, mire a férje egy köszönöm kíséretében angolosan távozott a szobából.
Victoria Beckham édesapja egy 2013-as New York Times-profil szerint elektromos nagykereskedőként dolgozott, a sorozatból viszont nem derült ki, hogy az egykori popsztár családja tehetős volt-e, vagy sem. A rajongók persze jót szórakoztak David Beckham beszólásán, akit az utolsó megmaradt oknyomozó újságíróként neveznek az X névre átkeresztelt Twitteren.
Victoria Beckham reagált a megcsalási botrányra
A sztár közel húsz év után először beszélt házassága legnehezebb időszakáról.
David Beckham állítólagos szeretője kiteregette a szennyest: Victoria először reagált a botrányra közel 20 év után
David Beckham megcsalási botránya is szóba került a focistáról szóló dokumentumsorozatban.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images