Victoria és David Beckham ezért tartják rémisztőnek a menyüket: Nicola Peltz miatt már nem látják a saját fiukat
Victoria és David Beckham nem rajong a menyükért, Nicola Peltzért.
Victoria és David Beckham nem igazán rajonganak a menyükért, Nicola Peltzért, különösen azután, hogy nem kaptak meghívást a színésznő és fiuk, Brooklyn Beckham második lagzijára.
Victoria és David Beckham véleménye Nicola Peltzről
A múlt héten mi is beszámoltunk arról, hogy Brooklyn családja nem volt ott a Westchester megyében megtartott szertartáson, csak a Peltz család, illetve a közös barátaik ünnepelhettek velük. Beckhaméknek nyilvánvalóan rosszul esett mindez, főleg úgy, hogy ők is a sajtóból tudták meg, fiuk újból elvette szerelmét. A Daily Mailnek egy házaspárhoz közel álló forrás árulta el, mit gondolnak a menyükről, Nicoláról. Mint kiderült, félelmetesnek találják, amiért a nő túl nagy befolyással van a gyerekükre, és szerintük inkább ő viseli otthon a nadrágot, nem pedig Brooklyn.

- Úgy gondolják, hogy Nicola kissé rémisztő, de egyelőre nem fog eltűnni az életükből. (...) A Beckham család többi tagja és Brooklyn barátai – akik közül sokakat már nem is lát – úgy vélik, hogy Brooklyn azt teszi, amit Nicola akar. A Beckham család szemszögéből ez nem túl kellemes látvány - magyarázta a forrás, aki hozzátette, Nicola Peltz imádja, hogy Brooklyn mindenben mellette áll, és nagyon szereti őt.
Az idei, augusztusi lagzin 200 vendéget hívtak meg, Brooklyn pedig még egy szívhez szóló beszédet is mondott Nicola családjának.
- Szívből beszélt – és a szíve közepén ott van Nicola, akit nagyon szeret, de a Peltz családot is megszerette, akik mindig mellette álltak. Meg akarta köszönni mindannyiuknak ezt, és elhatározta, hogy kiáll értük - magyarázta az informátor.
Ez egy újabb csapás Beckhaméknek, hiszen nem elég, hogy nem voltak ott a lagzin, de a gyerekük még említést sem tett róluk.
Múlt hét óta rengeteg rajongó fejtette ki a véleményét az esetről, sokan úgy gondolták, hogy Nicola egyértelműen Brooklynt a saját családja ellen fordította. Kiderült az is, mit szólt mindehhez a legidősebb Beckham fiú.
- Annyira mélyen gyökerezik a nőgyűlölet, hogy az egész felháborodás, amiért a szüleit nem hívták meg, Nicolára irányul. Úgy tűnik, mindenki elfelejti, hogy Brooklyn felnőtt férfi, és teljes mértékben képes kifejezni a véleményét. Nicola tiszteletben tartotta volna minden döntését. Brooklyn szívét összetöri, hogy a feleségét ilyen csábító nőként és viperaként ábrázolják - tette hozzá.
Amikor Brooklyn elvette kedvesét 2022-ben, már akkor is voltak pletykák arról, hogy Victoria nem kedveli Nicolát, ám ezeket a híreszteléseket mindig is tagadták, sőt, később nyilvánosan is megjelentek együtt, azonban az utóbbi hónapokban valami megváltozott a viszonyukban. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Brooklyn exével összejött az öccse, Romeo, így az is konfliktust okozott a testvérek között.
Ő volt Romy Schneider imádott fia: David 14 volt, amikor tragikus módon elhunyt
Romy Schneider miután elveszítette a fiát, már nem volt önmaga.
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Cover: Getty Images












