
Szédítő bombázóvá fogyott a 48 éves Valerie Bertinelli
A korábban túlsúlyos színésznő kemény munkával karcsúsodott le, a végeredmény pedig bámulatos.

Valerie Bertinelli neve leginkább azoknak csenghet ismerősen, akik jártasak a rockzenében, a hölgy volt ugyanis a Van Halen zenekar gitárosának, Eddie Van Halennek a felesége, amíg 2007-ben ki nem mondták a válásukat.
Akik azonban jártasak a rétestészta módon elnyújtott amerikai családsorozatokban, azok azt is tudják, Bertinelli kisasszony egykoron a One Day at a Time című vígjáték-szériában alakította az egyik tini főhősnőt, még a nyolcvanas években.
Az évek mentek, a kilók jöttek
A sorozat 1985-ös befejezése óta eltelt több, mint húsz évben a színésznő megházasodott, gyereket szült - fia idén lesz 18 éves -, elvált, ezenkívül felbukkant még néhány nálunk is sugárzott tévéfilmben, valamint az Angyali érintés utolsó évadának állandó szereplőjeként.
Mindemellett pedig évről-évre szaporodott egy-két felesleges kilóval, mígnem annyira kikerekedett, hogy úgy érezte, most már elég. Szerencséjére a Jenny Craig diétás termékeket gyártó cég éppen olyan hírességet keresett, aki saját példájával igazolná programjuk hasznosságát, így a színésznőt választották reklámarcuknak.
Azóta sikerült is vagy húsz kilótól megszabadulnia, sőt, most már egy éve múlt, hogy tartja a súlyát – ám még valamit szeretett volna elérni: hogy fürdőruhában pózolhasson egy címlapon. Ezért aztán az utóbbi időben keményen sportolni kezdett, heti öt alkalommal látogatta az edzőtermet.
Kitartásának meg is lett az eredménye – a People áprilisi számának elején ugyanis nem más mosolyog a vevőkre, mint a 48 éves sztár, irigylésre méltóan karcsún, üdén, egy parányi bikiniben!
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
Természetesen sikere nemcsak a hihetetlenül fiatalos színésznőnek tett jót, hanem alaposan fellendítette a Jenny Craig forgalmát is. Persze a fogyás még a könnyebbik része volt a dolognak, a nehezebb lesz így is maradni. Mint Kirstie Alley - aki szintén ezzel a programmal fogyott - példája bizonyítja, néha bizony a falánkság győz.