
Val Kilmer 28 éves lánya barna szépség: Mercedes darázsderekára nem találunk szavakat
Val Kilmer és lánya együtt játszanak a Paydirt című filmben.


Val Kilmer és Joanne Whalley nyolc évig tartó házasságából két gyermekük született, Mercedes 1991 októberében, Jack 1995 júniusában látta meg a napvilágot. A volt színészpár nagy hatással volt gyerekeikre, ugyanis mindketten a nyomdokaikba léptek. A 28 éves lányuk új filmje idén augusztusban jelent meg Paydirt címmel, édesapja oldalán bizonyíthatott.
Val Kilmer lánya, Mercedes
Mercedes Kilmer a PageSixnek mesélt a karrierje alakulásáról.
- Anyukám sosem erőltette, hogy a show-bizniszben dolgozzak, a szüleim teljesen semlegesen viszonyultak hozzám ebből a szempontból. Nem tiltottak egy szakmától sem, de nem is beszéltek rá és bátorítottak semmire sem. Egyszerűen így alakult, az öcsém is színész, ráadásul az első filmem, amit apával csináltam, most jelent meg. 12 évesen jöttem rá, hogy érdekel a színészet, a Rómeó és Júlia darabban játszottam, de amint a színpadra léptem, egyszerűen annyira átszellemültem, hogy nem is emlékszem, mit csináltam. Ezután csak arra vágytam, hogy életem végéig a színészettel foglalkozhassak - magyarázta a lapnak.
Ez az első mozifilmje, előtte csak rövidfilmekben szerepelt. Val Kilmer lányának jó esélyei lehetnek Hollywoodban, ugyanis gyönyörű nővé érett. Nagyon bájos arcvonásokkal áldotta meg a sors, ráadásul az alakja is irigylésre méltó. Sok nő vágyik olyan darázsderékra, amilyen neki van. Képes összeállításunkban megnézheted, milyen szép Val Kilmer lánya.
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft