Brutálisan megduzzadt a plasztikától Traci Bingham szája

A plasztikafügő egykori playmate, Traci Bingham igazi guminővé változott az évek során.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem ez az első alkalom, hogy Traci Binghamről írunk, hiszen a Baywatch egykori bombázója az ősz elején például egy igazán merész ruhakölteményben tette közszemlére méretes cickóit! A szexi színésznő és csodás mellei mellett pedig vétek lett volna szótlanul elmenni.

Felfújt ajkak és mellek, ahogyan egy guminőhöz illik

Ám néhány héttel később kiderült, hogy a sorozatsztár a látszat ellenére még sincs olyan csúcsformában, mint azt korábban hittük.

Amikor ugyanis az egyik bevásárlóközpontból távozott, az egyik paparazzónak sikerült lencsevégre kapnia.

A látványban pedig nem volt köszönet! Hiába viselt ugyanis méretes napszemüveget és hatalmas sapkát, még így is jól látszott, hogy Bingham iszonyatosan fest, mintha napok óta nem aludt volna rendesen.

Az egyik legdurvább harcsaszáj az övé

Most azonban újabb sokkoló felvétel érkezett róla, amely egyértelműen igazolja azokat az állításokat, miszerint a híresség plasztikai úton tartja fiatalon magát.

A szépészeti beavatkozások közül pedig minden bizonnyal az ajakplasztika lehet a kedvence, a szája ugyanis szemmel láthatóan borzasztóan hatalmasra duzzadt a sok kollagén injekció hatására. Ez talán a legdurvább harcsaszáj, amiről az utóbbi időben beszámoltunk, mi pedig csak értetlenül csóváljuk a fejünket, hogy vajon mi viszi rá erre a hírességeket?

Sztárok plasztika előtt és után

Nézegess képeket!

Elolvasom
Hiszen a piócaként duzzadt ajkak látványa meglehetősen bizarr, és a pasik többsége biztosan nem talál bennük semmi vonzót.Érdemes még alaposabban szemügyre venni Bingham szilikonmelleit is, amelyeket előszeretettel mutogat lépten-nyomon, és amelyek most még a vártnál is művibbnek néznek ki. Ha az egykori playmate így folytatja, előbb-utóbb tutira egy műanyagbabává fog változni.
Ezt is szeretjük