Szülés után is bombázó Traci Lords

Az ismert pornószínésznő

Habár sok fiatal tehetség bukkant fel a szakmában, Traci Lords még mindig az egyik legkeresettebb név a neten.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Traci Lords élete teljesen sablonosan kezdődött: 1968. május 7-én megszületett - bár akkor még a kevésbé színpadias Nora Louise Kuzma névre hallgatott -, majd szülei válását követően anyjával és három nővérével Los Angeles-be költözött.


A koraérett leányka 15 évesen azonban megszökött otthonról, hogy pucéran álljon modellt. Egy évre rá pedig kezdetét vette példátlan pornókarrierje, amit - kiskorú lévén - hamis személyivel és jogosítvánnyal sikerült elérnie.

Bár egyes források szerint több mint száz film fűződik a nevéhez, Lords azt állítja, körülbelül húsz szexfilmet forgatott rövid, de velős karrierje alatt.

Az FBI tartóztatta le

Rövid bizony, mivel 1986-ban, két év kamerák előtti lepedőakrobatika után az FBI letartóztatta - miután kiderült, hogy kiskorú, minden addigi filmje illegálisnak minősült, többé sem árusítani, sem kölcsönözni nem lehetett azokat.

Az egyetlen legális pornófilmje a Traci, I Love You volt, melyet a 18. születésnapján, Párizsban forgatott.

A szexipar természetesen felhördüléssel fogadta a hírt, egyesek azt is rebesgették, hogy ő maga szervezte meg a lebukását, mert így övé lehetett filmjeinek kiadási joga.

Mindenesetre a szőkeség a botrányt követően felhagyott az erotikus mozikkal, és a nagyközönségnek szánt filmekben próbálta megcsillantani tehetségét.

Sikerült is néhány kis költségvetésű moziban szerepelnie, ahol igyekezett elkerülni a pikáns jeleneteket, valamint több sorozatban – Rém rendes család, McGyver, Nash Bridges – is felbukkant. Egyik legemlékezetesebb alakítását a Stephen King-regény alapján készült tévéfilmben, A rémkoppantókban nyújtotta.

Sharon Stone kapta meg helyette a szerepet

Sajnos a nagy lehetőség eddig még nem adatott meg neki: hiába szerette volna például a Casino egyik főszerepét eljátszani, végül egy másik szőkeség, Sharon Stone kapta a főhős pénzéhes kedvesének karakterét, amiért ráadásul 1995-ben Oscarra is jelölték.

Minden idők legszexisebb pornósztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem csak a celluloidon, hanem a zenei életben is bepróbálkozott a sokoldalú sztár, többek között a Mortal Kombat című mozi egyik betétdalát is ő énekelte. 2003-ban pedig kiadta önéletrajzi kötetét, ami felkerült a New York Times bestsellerlistájára.

Ami a magánéletét illeti, 2002 óta él együtt jelenlegi párjával, akitől 2007 októberében született egy kisfia.

Ezt is szeretjük