Ő Nicole Kidman és Tom Cruise nagylánya - Isabella már 26 éves
Így néz ki ma az egykori álompár lánya, Isabella Cruise.
Nicole Kidman és Tom Cruise a kilencvenes évek legnagyobb álompárja voltak - őket tartották a kor Brangelinájának, akikről úgy vélték, sohasem szakadnak el egymástól. 11 évnyi házasság után, 2001-ben azonban örökre elváltak az útjaik, még két örökbefogadott gyermekük sem tartotta össze őket.
Ő Nicole Kidman és Tom Cruise lánya
A párnak közös gyermeke sajnos nem születhetett a házasságuk során, azonban a frigyük alatt adoptáltak két gyerkőcöt, Isabellát és Connort. A váláskor Tom Cruise ragaszkodott a gyerekekhez, és csak akkor volt hajlandó elengedni az exfeleségét, ha Kidman beleegyezik, hogy ő neveli őket, szigorúan a szcientológia tanításai szerint.
Nicole Kidman a vallást is elhagyta a válással, az egyház kitagadta őt, és nemkívánatos személynek lett bélyegezve a hívők szemében. A saját gyermekei sem álltak vele szóba, hiszen úgy vélték, édesanyjuk "elnyomó" - így nevezik a szcientológusok az egyház tagadóit. Isabella és Connor azóta sem keresik a kapcsolatot az édesanyjukkal, sem a fia, sem a lánya esküvőjére nem lett meghívva.
A színésznő bevallotta, hogy először nagyon fájt neki, hogy így eltávolodott a gyermekeitől, de azt mondta, megérti a döntésüket, sohasem szólna bele a vallással kapcsolatos döntéseikbe, és, ha szeretnék, ő mindig tárt karokkal fogadja majd őket.
A szcientológia hercegnőjének becézett Bella és férje, Max Parker 2015-ben házasodtak össze, és úgy tűnik, hogy nagyon boldogok együtt. Legutóbb London környékén néztek maguknak egy házat, ugyanis a pletykák szerint hamarosan háromfősre bővítenék a kis családjukat.
Így néz ki ma Suri Cruise
Tom Cruise másik lányából gyönyörű kamasz lett - nézd meg, hogy néz ki ma Suri!
Tom Cruise és Katie Holmes lánya csodaszép kamasz - Suri az édesanyjára ütött
Nézegess képeket!
ElolvasomCoverfotó és ajánlóképek: Getty Images.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- nicole kidman
- tom cruise
- isabella cruise
- sztár
- elfeledett sztárpárok
- sztárcsemete
- így néz ki most
- Világsztár