Friss fotón Tom Cruise és Nicole Kidman lánya - Isabella már 26 éves
Isabella Cruise-t a férje oldalán kapták le a lesifotósok.
Talán már kevesen emlékeznek rá, de valaha Tom Cruise és Nicole Kidman voltak Hollywood egyik legnagyobb álompárja. Kidman 23 éves volt, amikor a Mint a villám című film forgatásán megismerkedtek egymással. Az esküvőig sem kellett sokáig várni, néhány hónap után össze is kötötték az életüket.
Ő az örökbefogadott lányuk, Isabella
- Olyan fiatal voltam, amikor összeházasodtunk. Sokszor hüledezek, amikor visszagondolok rá. 27 évesen már két gyerek édesanyja voltam, és négy éve házas. Döbbenet. Őszintén szólva kicsit bánom, hogy összeházasodtunk. Túl komoly döntés volt ez, túl fiatalon, valószínűleg emiatt határoztunk végül a válás mellett. Persze a gyerekeink miatt megérte elkapkodni a dolgokat, az életemnél is jobban imádom őket - nyilatkozta 2016-ban a színésznő.
11 éven át voltak házasok, és ugyan saját gyermekük nem születhetett, két gyermeket adoptáltak, a most 26 éves Isabellát és a 24 esztendős Connort.
Az apjukkal jó viszonyt ápolnak a gyerekek, édesanyjukkal viszont szóba sem állnak, ugyanis a színész a szcientológiai egyház szellemében nevelte őket, így anyjuk, akit a válás után kitagadott a hitközösség, megvetendő személynek számít a szemükben.
Isabella ma már férjes asszony, 2015-ben ment hozzá Max Parkerhez. Az esküvőn egyik szülője sem volt jelen, de apja, Tom Cruise szívesen állta a cechet. Összeállításunkban megnézheted a fotóit - nézd meg, mennyit változott az évek során!
Coverfotó és ajánlóképek: Getty Images.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- nicole kidman