Családi fotó! A kölyökképű Pókember már két szöszi lurkó apukája
Tobey Maguire számára első a család, még szerepeit is a gyerekek igényeihez igazítja.
A 35 éves Tobey Maguire és felesége, Jennifer nem tartoznak azok közé, akiket lépten-nyomon fotóznak.
A Pókember sztárja ugyanis fokozottan óvja magánéletét, olyannyira, hogy mióta gyakorló apuka lett, filmszerepeinél is kétszer meggondolja, mit vállal el.
Nem bújik többé Pókember bőrébe
A jóképű színész kisfiús sármja és tehetsége még az idétlen kék-piros latexruhán is átüt. Nem véletlen, hogy a Columbia stúdió a Pókember szériával rekordbevételt produkált, világviszonylatban 2,5 billió dollárt.
Ezért is érte őket sokként, amikor kulcsemberük, Maguire bejelentette, hogy búcsút mond a szerepnek.
A produkció egyébként nem csak Peter Parkert veszítette el, a női főszereplő, Kirsten Dunst, sőt, a rendező Sam Raimi se lesz már benne a Pókember 2011-re tervezett 4. részében.
A többiek egyéb munkáikra, míg Maguire gyerkőceire és feleségére hivatkozva mondta vissza az ajánlatot.
Több időt akar a gyerekeivel tölteni
Tobey már a Testvérek forgatásán is érezte, hogy a kimerítő színészi felkészülést és a hosszú távollétet mennyire megsínylette felesége és a gyerekek, a 3 éves Ruby és a másfél éves Otis.
- Nem igaz, hogy vonakodtam, csak a döntés nem volt egyszerű. Nekem ma már nagyon kell akarnom egy munkát ahhoz, hogy minden lelkifurdalás nélkül magára hagyjam a feleségem a kicsikkel napi 10-12 órára – vallotta be az elkötelezett sztárapuka a Boston Globe magazinnak.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Tobey persze így se maradt munka nélkül, hiszen három mozit is leforgatott azóta – egy vígjátékot, valamint a Pawn Sacrifice és a The Crusaiders című drámákat –, de közben jutott ideje imádott kislányára és a kis pelenkás trónörökösre is.