27 évesen lett öngyilkos az egykori gyereksztár! Nem ő az egyetlen, aki tragikusan fiatalon halt meg
Szomorú sorsú gyereksztárok.

Dia

	Jonathan Brandis 1990-ben, 14 éves korában játszotta el a Végtelen történet II-ben Bastiant, majd olyan filmekben bukkant fel, mint a Katicák, avagy hajrá csajok! és A bajnok és a kölyök, de a Seaquest - A mélység birodalma című sorozatnak is állandó szereplője volt, a széria 1996-os befejezéséig. A sikerszéria ezt követően kezdett megtörni, amit a fiatal színész nehezen viselt. Barátai szerint a halála előtt már egy ideje mondogatta, hogy öngyilkos lesz. 2013. november 11-én éjjel egyik barátja hívta a mentőket, miután rátalált Brandisre, aki felakasztotta magát. Bár kórházba vitték, másnap délután elhunyt, búcsúüzenetet nem hagyott. 27 éves volt.

	Dana Platóról úgy tűnt, megfogta az Isten lábát, amikor 14 évesen, 1978-ban bekerült az akkor induló Diff'rent Strokes állandó szereplői közé, hiszen a sorozatot a kezdetektől kedvelték a nézők. Ám hat évvel később kitették a szériából, a pletykák szerint azért, mert rászokott a drogokra, ezt követően megrekedt a karrierje. Kétségbeesésében 1989-ben, 25 évesen levetkőzött a Playboynak, de innen még lejjebb csúszott, erotikus filmekben is felbukkant. A drogfüggősége is súlyosbodott, 1991-ben részt vett egy fegyveres rablásban, a rákövetkező évben pedig receptet hamisított. 1999-ben, 34 éves korában hunyt el Vanadom és Vicodin túladagolásban.

	Christopher Pettiet szintén a kilencvenes években lett népszerű, eleinte tévésorozatokban bukkant fel, de a magyar nézők leginkább az 1991-es Kipurcant a bébicsősz, anyának egy szót se! című vígjáték kapcsán emlékezhetnek rá, ahol a 15 éves tinisrácot játszotta. Ugyanebben az évben Keanu Reeves thrillerjében, a Holtpontban is kapott egy kisebb szerepet, és bekerült a Young Riders westernsorozatba, ahol Jesse James karakterét alakította. A szériát egy év múlva leállították, innentől nem sikerült egyről a kettőre jutnia. Alkoholista és drogos lett, két hónappal a 24. születésnapja után hunyt el 2000-ben nem szándékos túladagolásban.

	Corey Haim 13 éves volt, amikor először felbukkant egy filmben, majd olyan, nálunk is ismert alkotásokban szerepelt, mint Az elveszett fiúk, A dupla nullás kölyök, a Pucoljunk, fater! vagy a Nem kapsz el. Sajnos a sikerek mellett már 15 évesen rászokott a drogokra, és ez felnőve a karrierjébe került. Bár többször próbált leszokni, nem sikerült neki, állítólag több mint 15 alkalommal vonult be az elvonóra gyógyszer- és kokainfüggőség miatt. 2010-ben, 38 éves korában hunyt el nem szándékos túladagolásban: szervezetében nem találtak illegális szert, ugyanakkor hatalmas mennyiségben különféle vényre kapható gyógyszert - fájdalomcsillapítót, altatót, antidepresszánst és izomlazítót.

Ezt is szeretjük
Fotó: