Hatalmas tragédia! Fiával együtt vesztette életét a népszerű tévés

Apja és fia a pusztító oklahomai tornádó áldozatai lettek pénteken. A vihar kilenc ember halálát okozta.

Tim Samaras, fia és kollégájuk, Carl Young halálos balesetet szenvedtek pénteken az oklahomai tornádóban.

A tévések a Discovery Channel Viharvadászok című műsorával váltak híressé, melyben tomboló forgószeleket vizsgáltak a létező legközelebbről.

A viharvadászok a tornádó áldozatai

Az oklahomai vihar pénteken csapott le, így a tornádóvadászok csapata ismét útnak indult. A tévések hivatásuknak tartották, hogy a veszélyes forgószelek nyomába eredjenek, és új méréseket készítsenek a meteorológia számára.

Ezúttal nem ért szerencsés véget a kaland. A három férfi autójával túl közel merészkedett a tölcsérhez, és már nem tudtak megbirkózni a szél embertelen erejével, mely az utólagos vizsgálatok szerint elérte az óránkénti 265 kilométeres sebességet.

A sajtóbeszámolók alapján a viharvadászok telepjáróját a tornádó felkapta, kétszáz méteren keresztül repítette, majd kilökte magából. Az áldozatok sérüléseikbe azonnal belehaltak.

Életüket adták hivatásukért

Azok közül, akik csak felületesen ismerik a műsort, sokan felelőtlennek tartják a coloradói férfiakat, és úgy vélik, saját magukat sodorták veszélybe adrenalinfüggőségük miatt.

Tragikusan fiatalon elhunyt sztárok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ám azok, akik tisztában vannak a viharvadászok pontos céljával, hatalmas tragédiának tartják az esetet. A tévések fontos adatokat gyűjtöttek a forgószelekről.

A veszélyes viharok tanulmányozását nemes feladatnak tekintették, és életüket adták a produkció kedvéért. Méréseik segítségével az emberek jobban fel tudnak készülni a forgószelek pusztító erejére.

Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?

Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. február 19. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A szeretteiknek az egyetlen vigaszt az jelenti, hogy a férfiak abba haltak bele, ami a szenvedélyük volt, és hogy munkásságukkal rengeteg emberen segítettek. A pénteki nap többek számára is tragikus volt, hiszen a tornádó még másik hat ember életét is követelte.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük