
Terence Hill egy tragédia során veszítette el tinédzser fiát: évekig magát hibáztatta a történtekért
Terence Hill élete gyökeresen megváltozott 1990 januárjában.


Terence Hill és felesége, Lori 1969-ben váltak szülőkké, akkor jött világra legidősebb gyermekük, Jess Hill, aki idén november végén már az 51. születésnapját ünnepelheti.
Pár évvel később két másik gyermeket fogadtak örökbe: 1973 áprilisában a müncheni kórházban otthagyott árva, Ross szülei lettek, egy évvel később egy thaiföldi fiúról, Mani Wongról kezdtek gondoskodni anyagilag, bár ő nem költözött össze a Hill családdal, derült ki a Zsugabubus - Hihetetlen történetek című életrajzi könyvből, amelynek szerzője Király Levente Kamera Hungária- és San Gennaro-díjas újságíró, rendező és szerkesztő.
Terence Hill kisebbik fiának tragédiája
A házaspár nagy szeretetben nevelte fiait, akik később néhány Terence Hill-filmben is szerepet vállaltak. Ross például az 1984-es Don Camillo című alkotásban tűnt fel, három évvel később A keményfejű forgatási munkálataiban is részt vett, ő alakította Matt karakterét. A tervek szerint az 1991-ben megjelent Lucky Luke-ban ő alakította volna Billyt, a kölyköt, de sajnos az élet közbeszólt.

Ross egy önfejű és makacs fiú volt, akire szerettei még egy becenevet is ráaggattak: ő lett Ross, the boss, azaz Ross, a főnök. Amikor elkezdődött a Lucky Luke forgatási munkálata Új-Mexikóban, a 16 éves tinédzser egy hétvégét szülei stockbridge-i ranchán töltött el jó barátjával, Kevin Lehmann-nal. A fiúk 1990. január 30-án kocsival mentek vissza az iskolába, ami 200 kilométerre volt tőlük, de sajnos sosem sikerült eljutniuk oda. Még csak Stockbridge-ben jártak, amikor a jeges úton Ross elvesztette uralmát az autó felett.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
Húsz méteren át sodródtak a járművel az aszfalton, majd egy fának csapódtak, Ross azonnal életét vesztette, barátjáért hiába küzdöttek az orvosok a kórházban, sajnos ő is belehalt a sérüléseibe.
- A tragédia a feje tetejére állította a Hill család életét. Az addig örökké mosolygó színész lelkileg teljesen összetört, és mindenki elől elzárkózva visszavonult mindenféle nyilvános szerepléstől. Hosszú éveken át csak szemrehányást tett magának, nem tudta megbocsátani, hogy ilyen fiatalon engedte Rosst a volán mögé ülni. Nemcsak fia elvesztéséért okolta magát, de annak barátja, Kevin Lehmann halála miatt is - olvasható a könyvben.

A tragédia után öt évvel később beszélt Terence Hill a nyilvánosságnak fia elvesztéséről.
- Ross halála rendkívül megviselt, de megtanultam elfogadni a megváltoztathatatlant. Rájöttem, hogy a boldogság nem az anyagiakon múlik. A boldogság forrása a szeretet és a barátság.

Hill a tragédia után képtelen volt még a munkára is, végül befejezték a Lucky Luke forgatását, amihez nemcsak egy film, hanem egy nyolcrészes sorozat is készült, a sztárt több baleset is érte a forgatások alatt. Billy, a kölyök szerepét érthető okokból végül kihúzták a forgatókönyvből.
Ezután évekig nem állt kamerák elé, az 1994-es Bunyó karácsonyig című filmmel tért vissza, amelyben kilenc év után újra Bud Spencer oldalán láthatták a rajongók.
Mario Girotti, azaz Terence Hill a zsivány kamasz, az akrobatikus tornász, a szerény családapa, és nem utolsósorban a világhírű színész. A könyvből nemcsak a vidám olasz komédiás filmes karrierjét ismerhetjük meg, de a világ egyik legzárkózottabb színészének személyiségébe és életébe is mélyebb bepillantást nyerhetünk. A kötet érdekes anekdotákon és szórakoztató kalandokon keresztül mutatja be azt a legendát, aki köztudottan viszolyog a rivaldafénytől és az interjúktól. A kiadvány minden magánéleti és forgatásokkal kapcsolatos kérdésre választ ad, kivéve arra, amelyre nem létezik felelet: mi az a kifürkészhetetlen összetevő, amely Terence Hillt, Bud Spencer mellett, korunk egyik legkedveltebb európai színészévé teszi.
Kiadja a Macro-Media Bt.
Ára 3990 forint.