Öngyilkos lett? Titkolják, hogyan hunyt el az 51 éves színésznő

Susanne Lothar férje halálának ötödik évfordulóján, egyelőre nem tudni, miben halt meg.

50 éves korában elhunyt Susanne Lothar, nemzetközi filmekben is ismert német színésznő, jelentette be július 25-én este a család ügyvédje, Christian Schertz, aki a halál okáról és körülményeiről nem árult el részleteket. 

Mivel néhai férje, a Mások élete című film főszereplője, Ulrich Mühe öt évvel ezelőtt július 22-én halt meg, sokan öngyilkosságra gyanakszanak. A férfi mindössze 54 éves volt, gyomorrák végzett vele. Két kiskorú gyermekük árva lett.

Két gyermek édesanyja volt

Susanne Lothar 1960. november 15-én Hamburgban, színészcsaládba született, így szinte természetes volt, hogy a színművészeti főiskolán folytatja felsőfokú tanulmányait.

Már húszas évei elején számos díjjal ismerték el tehetségét, amelynek egyik ékes bizonyítéka volt az  1988-as Lulu című darabban nyújtott alakítása. Ezt követően is többnyire megtört nőket, nehezen eljátszható figurákat formált meg.

Első filmszerepét 1983-ban az Eisenhans című filmben játszotta. Legutóbb az Anna Karenina legújabb feldolgozásában Keira Knightley és Jude Law oldalán kapott szerepet, de láthattuk A felolvasóban vagy a Cannes-ban 2009-ban Arany Pálmával díjazott A fehér szalagban is. Utóbbit  többek között Golden Globe-ra és Oscarra is jelölték A legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

Férjével, Ulrich Mühével a Zürichi Színházban ismerkedtek meg, 1997-ben házasodtak össze. Két gyermekük született, Sophie Marie és Jakob, akikkel Hamburgban, majd 1999-től Berlinben éltek.

Férje öt éve halt meg

2007-ben, amikor a házaspár az Oscar-díjátadón tette tiszteletét, ahol A mások élete díjra váltotta a jelölést, már tudták, hogy a színész gyomorrákban szenved.

Tragikusan fiatalon elhunyt sztárok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ulrich Mühét márciusban megoperálták, ám a halálos kórral így sem bírt, 2007. július 22-én walbecki nyaralójukban elhunyt. Július 25-én helyezték örök nyugalomra.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Mivel nem tudni olyan betegségről, amivel Susanne Lothar küzdött volna, sokan arra tippelnek, hogy a törékeny színésznő nem tudta feldolgozni férje halálát, és annak ötödik évfordulóján önkezével vetett véget életének. Ezt látszik megerősíteni az is, hogy halála körülményeiről az ügyvéd semmit nem árult el.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük