Brutálisan bántalmazták Susan Boyle-t

Nem tudott elmenekülni

Az angyali hangú skót Susan Boyle első lemeze megjelenése előtt mesélt néhány kínos epizódot életéből.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Susan Boyle kétségtelenül az idei év nagy felfedezettje volt, aki csúnyácska és teljességgel ismeretlen templomi önkéntesből szinte egy éjszaka alatt világszenzáció vált a Britain's Got Talent tehetségkutató műsornak köszönhetően.


Persze, mint kiderült, azért nem ez volt az első alkalom, hogy a skót asszony a mikrofon elé állt, sőt, már egy ideje énektanárhoz járt. Ám akárhányszor igyekezett megmutatni tehetségét, a hallgatóság leragadt különös külsejénél, és a hangját már meg sem hallotta.

Teljesült az álma

A tévéműsorban azonban végre engedték kibontakozni - ami természetesen a show nézettségének is jót tett, hiszen nem mindennap találkozik az ember egy ennyire szabálytalan sztárral.

Bár végül a második helyen végzett - a döntőt 17,3 millió brit szurkolta végig -, november 23-án megjelenik debütáló albuma, az I Dreamed a Dream, amire máris hatalmas a kereslet.

Ennek kapcsán egyre több sajtóorgánum kereste meg a macskáival élő skót hírességet, aki meglepő őszinteséggel tárulkozott ki az újságíróknak.

Elárulta például, hogy nemcsak felnőttként kellett megaláztatásokat elviselnie, hanem már gyerekként is. Mivel tanulási nehézségei voltak, tanárai szinte napi rendszerességgel bőrszíjjal verték.

- Tudják, nincs annál rosszabb, mint amikor valaki állandóan terrorizál, és nem tudod, hogyan szabadulj meg tőle - vallotta a Daily Mirrornak.

Nem volt könnyű élete

Arról is mesélt, milyen fájdalmas volt feldolgoznia édesanyja 2007-es halálát, amiről fél évig nem is akart tudomást venni. Ismeretes, hogy Boyle apja még a kilencvenes években meghalt, testvérei pedig elköltöztek, így ő maradt anyja egyetlen támasza. Végül 91 éves korában hunyt el az idős asszony, magára hagyva gyászoló lányát.

Hírességek a Kos jegyében

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Ha az ember elveszít egy olyan erős egyéniséget, mint a mamám, akkor úgy érzi, mintha egy darabkát kiszakítanának belőle, és ez az önbizalmára is kihatással van. Bevallom, a gyász teljesen elvette minden magabiztosságomat, és csak úgy tudtam visszaszerezni, hogy hinni kezdtem.

Hinni abban, hogy bár anyu testileg nincs velem, de a lelkemben és spirituálisan jelen van. Ez volt az, ami végül erőt adott. A hitem az, amitől az vagyok, aki - mondta a 48 éves Boyle.
Ezt is szeretjük