Sosem volt még ilyen kövér! Steven Seagal legalább 30 kilót szedett fel
Steven Seagalt Párizsban fotózták le megdöbbentően elhízva.
Steven Seagal akciófilmjein egy egész generáció nőtt fel a kilencvenes években, ám az ezredfordulót követő években karrierje váratlanul hanyatlásnak indult.
Pedig az 59 éves amerikai színész azóta is évente legalább két-három filmet forgat, ám ezek többnyire nagyon alacsony színvonalú, DVD-re szánt alkotások.
Meglehetősen elhízott
Az egykor jobb napokat is látott harcművészt október végén fotózták le Párizsban, ahol sikerült mindenkit megdöbbentenie megjelenésével.
Steven Seagal ugyanis meglepően kövéren tűnt fel Franciaországban, alig lehetett ráismerni az egykor jóképű és vékony akcióhősre.
A róla készült fotó tanúsága szerint tetemes testsúlyfelesleggel rendelkezik, elhízása miatt pedig méretes tokát is növesztett.
Legalább 10-15 kilóval tűnt nehezebbnek fénykorához képest, a jelek szerint ez azonban nem nagyon izgatja.
Hét gyermek apukája
Kevesen tudják egyébként az Úszó Erőd sztárjáról, hogy négy kapcsolatából összesen hét gyermeke született.
Még Japánban vette feleségül Miyako Fujitanit, az Egyesült Államokban pedig Adrienne La Rossát vezette oltár elé, 1987-ben pedig Kelly LeBrock lett a harmadik felesége.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Jelenlegi feleségével, a mongol Erdenetuya Batsukh-kal 2009-ben házasodott össze, aki egy Kunzang nevű kisfiút szült neki.