Meggyilkolták a népszerű sztársportoló Steve McNairt
A sportoló barátnőjét is holtan találták, a rendőrség nyomoz a hidegvérrel elkövetett brutális bűneset kapcsán.
Egy meglehetősen brutális halálesetről adott hírt a Los Angeles Times: július 4-én, a reggeli órákban Nashville-ben hidegvérrel meggyilkolták Steve McNair amerikai futballistát és barátnőjét, Sahel Kazemit.
A 36 éves hátvédet négyszer lőtték meg, két golyó a hátába, kettő pedig a fejébe fúródott, míg kedvese egyetlen halálos fejlövést kapott. A gyilkos fegyvert Kazemi holtteste alatt találták meg.
A sportvilágot sokkolta az eset, melynek kapcsán jelenleg is folyik a nyomozás.
A rendőrség szerint egyértelműen gyilkosság történt, az azonban egyelőre kérdéses, hogy ki volt a tettes.
A hatóságok szerint a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a húszéves lány előbb megölte a futballsztárt, majd magával is végzett.
Ám azt sem zárják ki, hogy egy harmadik személy vitte véghez a mészárlást – bár a házban nem találtak betörésre utaló nyomokat.
Felesége nem gyanúsított
McNair 1997-ben kötött házasságot Mechelle-lel, és két közös gyermekük született.
Az előzetes információk alapján úgy tűnik, hogy a sportoló hónapok óta titkos viszonyt folytatott Sahel Kazemivel, a feleséget azonban egyelőre semmivel sem gyanúsítja rendőrség.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Szerintem egy harmadik személy a felelős. Sahel elmondása szerint McNair azt tervezte, hogy elválik a feleségétől, és akkor végre rendesen randizhatnak – nyilatkozta egy tennessee-beli napilapnak Sepideh Salmani, Kazemi unokahúga.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.













