Friss fotón Steffi Graf! Így néz ki most a 47 éves teniszbajnok
Steffi Graf 1999-ben vonult vissza.
Steffi Graf a nyolcvanas és kilencvenes években rengeteget szerepelt a sportadásokban, hiszen a német teniszezőnő hatalmas tehetség volt a sportágában - úgy tűnik, azóta belekóstolt a gördeszkázásba is, legalábbis egyik posztjából ez derül ki.
- Próbálok lépést tartani a gyerekeimmel - írta a kép mellé a Facebook-oldalán, ahol a rajongói nem győzték dicsérni, mert 46 évesen is nagyon jól néz ki.
A sztársportoló, aki rengeteg győzelmet tudhat a háta mögött - karrierje során összesen 377 hétig volt a világranglista első helyén, mely világrekordnak számít - a profi tenisztől 1999-ben, 30 éves korában vonult vissza, hogy inkább a magánéletre és a családra koncentrálhasson.
Visszavonultan él a családjával
Élete pedig pontosan úgy alakult, ahogy szerette volna: 2001 októberében titokban ment férjhez Andre Agassihoz, négy nap múlva pedig világra is jött első gyermekük, Jaden Gil, majd egy évvel később Jaz Elle.
Bár a gyerekek, ahogyan a Bunte magazinnak adott korábbi interjújából kiderül, nem nagyon érdeklődnek szüleik sportága iránt, azért rendkívüli mozgásigényük van.
- Mindketten nagyon sokat mozognak, ezt tőlem és a férjemtől örökölhették. Jaden baseballozik, Jaz pedig hip-hop táncot tanul. Gyakran előfordul, hogy André és én az egész hétvégét a baseballpálya szélén és a táncteremben töltjük - árulta el.
A sztárpár és a gyerekek egyébként Nevadában élnek, Steffi Graf pedig azonkívül, hogy szorgos háziasszonyként éli a mindennapjait, több márka arca, valamint a Children or Tomorrow alapítvány elnöke, mely a hátrányos helyzetű gyerekeken kíván segíteni.
Így néznek ki a régi kedvencek
Nézd meg, mennyit változott Xena, Lucy vagy Elke nővér az eltelt évtizedekben!
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció