Steffi Graf közel az 50-hez is gyönyörű - Friss fotókon az egykori teniszcsillag
Steffi Graf még szebb, mint fiatalon.
Steffi Graf volt a '80-as évek egyik legtehetségesebb teniszezője. Csupán 13 esztendős volt, amikor már a profik közé sorolhatta magát. Karrierje során 22 Grand Slam-címet szerzett, 107 WTA-tornát nyert, 1988-ban pedig olimpiai bajnokká is vált. A sztársportoló júniusban ünnepli ötvenedik születésnapját, de akár éveket is letagadhatna a korából.
Steffi Graf szebb, mint valaha
A világhírű német sportolónő még most is remek formában tartja magát, bár 1999-ben visszavonult végleg, napjainkban is űzi a sportot különféle rendezvényeken, emellett ha egy jótékonysági akció gyanánt felkérik, hogy teniszezzen, nagy örömmel mond igent.
Steffi Graf 1999 óta alkot egy párt a szintén világhírű teniszezővel, Andre Agassival, így a sport világában ők számítanak az első számú álompárnak. 2001-ben össze is házasodtak, jelenleg pedig két tinédzsert nevelnek, Jaden Gil fiuk 17 éves, Jaz Elle lányuk pedig 15 éves.
- Csak azt akarjuk, hogy a gyerekeink úgy döntsenek, ahogyan azt ők jónak gondolják, és gondoskodjanak arról, hogy a napjaik tényleg azokkal teljenek, amikre ők azt mondják, hogy érdeklik őket. Hiszen valamibe csak egy picit belefogni az nem állapot - nyilatkozta Andre Agassi a Stellar magazinnak azzal kapcsolatban, milyen elv alapján nevelik a két gyermeküket a feleségével.
A két teniszezőnek, bár már visszavonultak, a sok évnyi élsport megviselte a testét, Steffi Grafnak például a csípője, míg a férjének a háta fáj sűrűn.
Emlékszel Gabriela Sabatinire? A 48 éves teniszcsillag szépsége semmit sem kopott
Nézegess képeket!
ElolvasomTényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!