Stanley Tucci és 21 évvel fiatalabb felesége gyönyörű párt alkotnak: első neje halála után szeretett bele Felicitybe
Stanley Tucci és második felesége 2010 óta alkotnak egy párt.

Stanley Tucci 48 évesen veszítette el első feleségét, Kate Tuccit, a nő mellrákkal küzdött, végül 2009. április 7-én hunyt el. A színész három gyermekükkel maradt egyedül. Egy évvel később úgy alakult a sors, hogy Az ördög Pradát visel sztárja elment kolléganője, Emily Blunt esküvőjére, majd ott megismerte a színésznő testvérét, Felicity Bluntot, akit később feleségül is vett.
Stanley Tucci és felesége
Tucci 2023-ban a BBC Radio 4 műsorában vallotta be, hogy eleinte tartott a 21 év korkülönbség miatt, még a szakítás is megfordult több alkalommal a fejében, ám úgy érezte, nem eresztheti el Felicityt.
– Féltem, hogy belemegyek egy kapcsolatba, és folyton próbáltam szakítani vele. 21 évvel idősebb vagyok nála, és nem akartam életem végéig öregnek érezni magam! Azonban tudtam, hogy ő egy hihetetlenül különleges ember. Felicity olyan hihetetlenül jó volt, hogy befogadott az életébe egy özvegyembert és három gyereket, akiknek meghalt az édesanyja. Ha valaki jobbá tette a dolgokat mindannyiunk számára, az ő volt. Ő az igazi – fogalmazta.
2012-ben tartották meg az esküvőjüket, majd két gyereket vállaltak, ezzel a színész ötgyerekes apává vált. Matteo 2015-ben, Emilia 2018-ban érkezett a családjukba.
2017-ben szörnyű hírt kaptak, Tuccinál nyelvrákot diagnosztizáltak, ám a felesége mindenben kitartott mellette. Szerencsére sikerült legyőznie a gyilkos kórt.
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen szép párt alkotnak együtt.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ő Sophia Loren fiának gyönyörű felesége: az 51 éves Sasha sugárzó, szőke szépség
Ezt a gyönyörű nőt vette feleségül Sophia Loren kisebbik fia, Edoardo.
ElolvasomCover- és ajánlóképek: Profimedia
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- claire forlani