Titkos viszonyt folytatott egymással a Spice Girls két tagja - Mel B árulta el az igazságot
Mel B bevallotta, hogy kivel feküdt le a lánybanda tagjai közül.
Mel B nem a jó kislány státuszáról híres: az egykori Scary Spice a válásakor is komoly szexbotrányba keveredett, amikor kiderült róla, hogy többször is édeshármast kezdeményezett a gyerekei dadusával.
Viszonya volt a Spice Girls egy tagjával is
Most újabb pikáns részletet árult el magáról Piers Morgan Life Stories című műsorában, ahol bevallotta, hogy lefeküdt a lányegyüttes egy másik tagjával, Geri Halliwell-lel.
- Egyszerűen csak megtörtént. Jót nevettünk rajta, és ennyi. Legjobb barátnők voltunk, és megtörtént. Geri tutira irtó dühös lesz rám, amiért elmondom, mert mostanra tökéletes kis vidéki feleség lett belőle, de igaz. Nagyon szép mellei voltak.
Csak egyszer voltunk együtt, nem éveken át voltunk szeretők, vagy hasonló. Még sohasem mondtam el ezt senkinek, szóval Geri biztosan meg fog ölni, a férjével együtt. De azért remélem, nem tagadja majd le a dolgokat, ami megtörtént, az megtörtént, egyszeri, vicces kis dolog volt - nyilatkozta a műsorban.
Geri Halliwell - azaz már Geri Horner - viszont tagadja, hogy hasonló történt volna, sőt, a banda másik tagja, Mel C is azt nyilatkozta, hogy ő sohasem tudott ilyesmiről, ez neki is teljesen új sztori volt.
A műsor után le is kapták Mel B-t, ahogy kétségbeesetten telefonál - valószínűleg Geri Halliwellnek, aki ezek szerint nem volt oda a vallomása miatt. Az énekesnő sokat dolgozott azon, hogy maga mögött hagyja a botrányhősnői múltját, és stepfordi feleség legyen, ez azonban lerombolhatja az imidzsét. Ennek ellenére közölték, hogy a közelgő turnénak semmi nem állhatja útját, így botrány ide vagy oda, a lányok megkezdik a koncertsorozatot egy hónap múlva.
Óriási balhé a Spice Girls-lányok között - Ennyire gyűlölték egymást valójában
Hiába énekeltek az életre szóló barátságról, a valóságban más volt a helyzet.
ElolvasomCoverfotó és ajánlóképek: Getty Images.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.