Bevallotta! Prostiként élt évekig Sophie Anderton

Kokainra kellett a pénz

A 32 éves híresség nemrég egy tévéműsorban elmesélte, rengeteg férfival lefeküdt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokan azt gondolják, a modelleknek ugyanolyan csillogó és problémamentes a magánélete is, mint amilyen tiszta ragyogásba a reflektorfény vonja őket.

Nos, Sophie Anderton, egykori Wonderbra-modell ennek ellenkezőjéről vallott nemrég a brit ITV egyik beszélgetőműsorában.

A 32 éves sztár ugyanis, aki olyan magazinoknak pózolt már, mint a Playboy vagy a Maxim, Jeremy Kyle műsorvezetőnek elmondta, milyen súlyos kokainfüggőségben élt évekig - sőt, mostanáig sem sikerült teljesen kigyógyulnia szenvedélybetegségéből.

Siker, pénz, drogok

Állítása szerint 2004 környékén már napi öt milligramm volt az adagja, amiért 250 fontot, azaz több mint hetvenezer forintnyi összeget kellett fizetnie a dílernek.

És arra a problémára, hogy rendszeresen sok pénzhez jusson, egyetlen megoldást talált: áruba bocsátotta testét.
- Fűvel-fával összefeküdtem, és a legtöbb pasinak ébredéskor már a nevét sem tudtam. De hát ezt teszi a drog az emberrel.

Bevallom, nem sokra emlékszem abból az időből - mesélte könnyek közt, és azt is elismerte, ha megkínálnák kokainnal, még most sem tudna ellenállni.

Sztárok, akik megjárták az elvonót

Nézegess képeket!

Elolvasom

Anderton függősége és léha élete egyébként a média előtt sem maradt észrevétlen, bár ő maga eddig nem nagyon beszélt róla: 2007-ben például egy álruhás riporter is bepróbálkozott nála, rejtett kamerával felszerelkezve. A férfi megdöbbenve filmezte le azt a kínos epizódot, amikor a drogért reszkető Anderton felajánlkozott neki, cserébe egy kis készpénzért.

Ám ez még mindig nem volt elég: a zűrös magánéletű, a pasikat gyakran váltogató szépséget 2008 novemberében Nyugat-Londonban letartóztatta a rendőrség, amiért azt ordítozta, öngyilkos lesz, ha a barátja - akkoriban Ed Buxtonnal járt - nem fogadja vissza. Mindenesetre - bár még mindig nehezére esik tisztának maradnia - igyekszik maga mögött tudni élete sötét szakaszát, és teljes erejével a másnapra koncentrálni.

Ezt is szeretjük