Sophia Loren ma 90 éves: ennyit változott a legendás olasz díva
Sophia Loren kalandos élete és munkássága lenyűgöző, a szexszimbólum színésznő kilencvenévesen is bomba formában van.

Sophia Loren, a filmtörténet ikonikus dívája ma ünnepli 90. születésnapját, összeszedtük, mit érdemes mindenképp tudnod róla.
Sophia Loren 90 éves
Sophia Loren, születési nevén Sofia Villani Scicolone 1934. szeptember 20-án látta meg a napvilágot Olaszországban, Rómában. Fiatal korában Nápoly egyik szegénynegyedében nevelkedett, de már ekkor kereste a kitörési lehetőséget, és szépségversenyekre járt - bízva abban, hogy felfedezik.
Az '50-es évek elején találkozott későbbi férjével, Carlo Pontival, aki segítette beindítani színészi karrierjét, Loren pedig hamar nemcsak Olaszországban, de világszerte ismert és elismert színésznővé vált. Olyan filmekben szerepelt, mint az 1960-as Egy asszony meg a lánya, amiért Oscar-díjat is kapott, ezzel egyszerre ő lett az első színésznő, aki nem angol nyelvű filmért kapta meg a legjobb főszereplőnek járó díjat. Munkássága szerteágazó és kiemelkedő, a teljesség igénye nélkül olyan sikerfilmekben játszott még, mint a Házasság olasz módra vagy a Napraforgó.
A színésznő feltűnő szépsége és kiemelkedő tehetsége a legnagyobbak közé emelte őt, a filmtörténet egyik legismertebbje, legsikeresebbje lett. Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változott az évek során a ma kilencvenéves ikon!
Cover-fotó: GettyImages

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- terence hill