Őrjöngenek a rajongók a Twitteren! Az új Sherlock-rész akasztotta ki őket
A harmadik évad lerántja a leplet Sherlock halálának körülményeiről.
Egy év után tegnap este visszatért a képernyőre Sherlock Holmes, aki lerántotta a leplet a kérdésről: hogyan rendezte meg a saját halálát.
A nézők már az epizód közben elárasztották a Twittert, egy részük mélységes csalódásának adott hangot, és mint írják, sohasem gondolták volna, hogy pont ez a sorozat ilyen olcsó megoldásokhoz nyúl majd.
Egy évet kellett várni
Mint ismert, a Benedict Cumberbatch főszereplésével készített Sherlock-sorozat második évadjának utolsó részében Sherlockot válaszút elé állítják, hogy vagy megöli magát, vagy barátainak vége. A zseniális nyomozó inkább amellett dönt, hogy végez magával, ám igazából csak megrendezte a saját halálát. Arra azonban egy évet kellett várnia a rajongóknak, hogy kiderüljön, hogyan is élhette túl a zuhanást.
Steven Moffat rendező sokak örömére nem szokott le arról, hogy a várakozást is miniepizódokkal tegye kellemesebbé, és a harmadik évad első része előtt már megjelent egy bevezető. Ebből megtudhatjuk, hogy nem telt el munka nélkül az a pár év sem, míg Sherlock halottnak tettette magát. Minderre pont az az Anderson nyomozó jön rá, aki pedig rettenetesen gyűlöli Sherlockot.
Spoiler következik!
A tegnap adásba került részben pedig több elméletet is bemutatnak. Az egyik szerint az illuzionista Derren Brown sietett a nyomozó segítségére, és hipnotizálta Watsont, miközben Sherlock egy kötél segítségével ugrott le.
Egy másik elmélet szerint ősellenségét, a már valóban halott Moriartyt tették oda egy Sherlock-álarcban. A harmadik nézőpont szerint a nyomozó valóban leugrik, ám segítői egy hatalmas matracot tolnak alá. Pulzusát egy squash-labda segítségével szabályozza, hogy úgy tűnjön, mintha valóban leállt volna a szíve.
Az azonban, hogy mégsem mondják ki teljes egyértelműséggel, melyik is az igaz, teljesen kiakasztotta a rajongókat, és jószerével őrjöngenek a Twitteren. Vannak azonban, akik szerint ez a rejtélyesség éppen hogy méltó a sorozathoz, és egyáltalán nem kell mindent a nézők szájába rágni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A rendező ugyanakkor ígéri: egyetlen rajongó sem fog csalódni, és végül minden kocka a helyére kerül.