Meztelenül és szőrösen pózolt a különleges Shalom Harlow
A 34 éves Shalom Harlow egy igazán merész pucér fotózást vállalt be, ami előtt nem borotválkozott.
Igazán ritkák az ilyen merész meztelen fotósorozatok, mint amilyet most például Shalom Harlow szupermodell vállalt be a Purple magazin kedvéért.
Kevés híresség egyezik bele ugyanis ilyen bátor pucérkodásba, ahol tényleg anyaszült meztelenül kell pózolnia, ráadásul a természetesség jegyében, hiszen a gyönyörű hölgy nem borotválta le intim szőrzetét.
A 34 éves sztárnak azonban nem kell szégyenkeznie, mert hibátlan testtel áldotta meg a sors, ő pedig büszkén mutatta meg csupasz fenekét és formás, apró melleit.
A művészi igényű képek nem sokat bíztak a fantáziára, és különösen feltűnő a puritán tálalás: nincsen díszlet, csak a szürke háttér, amely még inkább kihangsúlyozza a természetes nőiességet.
A 13. leggazdagabb szupermodell
Harlow anyjától kapta különleges keresztnevét, ami héberül békét jelent, ami azért is érdekes, mert családja nem zsidó származású. A kanadai lányt egy torontói Cure koncerten fedezték fel, gimnázium után pedig azonnal modellkedni kezdett.
A kilencvenes években számos magazin címlapján csodálhatták meg, és olyan legendás divattervezők ruháit népszerűsítette, mint Ralph Lauren vagy Donna Karan. Kora ellenére a mai napig aktívan űzi szakmáját, ráadásul nem semmi sikerrel, 2007-ben bevételét ugyanis 2 millió dollárra becsülték, amellyel a 13. helyet érdemelte ki a világ legjobban kereső szupermodelljeinek 15-ös listáján.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
Shalom Harlow saját elmondása szerint régóta vegetáriánus, ám néha mégsem tud ellenállni a csábításnak, és ilyenkor élvezettel eszik meg egy-egy kolbászt a tésztájához.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.















