Szörnyethalt előadás közben! Életét vesztette a kétgyermekes sztáranyuka

15 méterről lezuhant Sarah Guyard-Guillot, a Cirque du Soleil sztárja.

A közönség szeme láttára halt szörnyet szombaton egy Las Vegas-i előadás közben a Cirque du Soleil légtornásza.

A párizsi születésű Sarah Guyard-Guillot 15 méterről zuhant a mélybe, amikor a produkció vége felé, egy csatajelenetben kábelen éppen felhúzták a magasba.

Szörnyethalt előadás közben

A publikum először azt hitte, ez is része a műsornak, ám amikor hangosbemondón közölték, hogy félbeszakítják az előadást, mindenki számára nyilvánvalóvá vált a tragédia.

- Először azt hittük, az előadás része. De aztán sikolyt hallottunk, nyögést, és egy női szereplő elkezdett zokogni a színpadon. A műsor azonnal leállt - nyilatkozta egy szemtanú.

A 31 éves, kétgyermekes családanya Sassoon művésznéven a produkció 2006-os indulása óta vett részt a Ka című show-ban, de már 22 éve lépett fel akrobataként.

Guy Laliberté, a társulat alapítója közleményben tudtatta, mennyire megrendültek, és őszinte részvétüket fejezik ki a művész családjának. Közölte továbbá, hogy teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal a haláleset körülményeinek tisztázásában. A Ka nevű produkció előadásait egyelőre lefújták.

Két gyermeke volt

Sarah Guyard-Guillot nemcsak artistaként dolgozott, hanem gyerekeket tanított fitneszre és az artistaképzőben. Tanítványai és szüleik elárasztották Facebook-oldalát a részvétnyilvánításokkal.

Tragikusan fiatalon elhunyt sztárok

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Nincsenek szavak. A fiaim minden pillanatot imádtak, amit Sarah-val tölthettek. A legmélyebb együttérzésem a családjának - írta az egyik szülő.

A Las Vegas Sun című lap szerint a kanadai cirkusz történetében először történt halálos baleset előadás közben.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A Kanada franciaajkú Québec tartományában 1984-ben alapított Cirque du Soleil mára szórakoztatóipari "multivá" nőtte ki magát, előadásait a világ háromszáz városában százmillióan látták eddig.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük