Lemondta a fellépéseit! Rákot diagnosztizáltak a kedvelt színész, Russell Brand anyjánál

Russell Brand lemondta fellépéseit édesanyja betegsége miatt.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Mindörökké rock sztárja, Russell Brand törölte fellépéseit, miután megtudta, hogy édesanyja rákos. Döntését a Twitteren és egy videoüzenetben is megmagyarázta.

A műsorokat majd áprilisban pótolják, ám most a színész úgy érezte, képtelen lenne színpadra állni.

Nem először küzd rákkal

A 38 éves sztár édesanyjánál nem először diagnosztizáltak rákot. Először méhnyakrákkal küzdött, amikor Russell Brand még csak nyolcéves volt, rá egy évre mellrákot állapítottak meg nála, és most szintén azzal küzd az asszony.

Russell Brand a legnagyobb videómegosztó portálon tette közzé üzenetét, amelyben igyekezett felhívni a figyelmet, mennyire fontos a rendszeres szűrővizsgálat és a megelőzés.

Már 2010 óta támogatója a rákellenes ligáknak, és ahol csak lehet, kampányol, hogy az emberek vizsgáltassák ki magukat.

- Sajnálom, hogy el kellett halasztani a műsort, de az anyukám nincs jól. Köszönöm, hogy tiszteletben tartjátok, miért léptem vissza - írta a sztár a Twitter-oldalán.

Az biztos, hogy a pénteki fellépését pótolja, ám arról még nem döntött, hogy a turnéját folytatja-e egyáltalán.

Szoros a kapcsolatuk

A színész-énekesnek és édesanyjának, Barbarának nagyon szoros a kapcsolata. Az asszony egyedül nevelte fel fiát, miután elvált férjétől, amikor Russell Brand csak hat hónapos volt.

Brandnak sem sok szerencséje volt a házasságával. 2009-ben az MTV díjátadóján találkozott Katy Perryvel, akit 2010-ben feleségül vett. 2011-ben azonban már be is adta a válópert, kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?

A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. október 17. 18 óra

Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad

Promóció

Válásuk után állítólag azonban megbánta tettét, és csöpögős levélben kérlelte volt feleségét, hogy adjon neki még egy esélyt. Miután nem kapta meg, poénjai céltáblája lett az énekesnő, és Brand azt is bevallotta, legújabb életrajzi könyvében mindent kitereget majd az extravagáns sztárról.

Ezt is szeretjük