Két hete még csókolóztak! Váratlanul szakított párjával az ismert színésznő
Rosario Dawson nemrégiben kiadta pasija, Mathieu Schreyer útját.
Rosario Dawson három év párkapcsolat után szakított párjával, Mathieu Schreyerrel, adta hírül a US Magazine.
A 32 éves amerikai színésznő 2008 decemberében, a Tonight Show című beszélgetős műsorban vallotta be Jay Leno műsorvezetőnek, hogy a francia lemezlovassal jár, akivel egy kávézóban ismerkedett meg.
Boldognak tűntek
Szakításuk híre meglepte a közvéleményt, hiszen néhány héttel ezelőtt, amikor együtt mentek Prince Los Angeles-i koncertjére, még úgy tűnt, hogy mindketten nagyon boldogok.
- Sokat csókolóztak. Volt egy pillanat a koncerten, amikor Prince felhívott embereket a színpadra, akkor például kézen fogva mentek fel együtt. Úgy tűnt, hogy nagyon szerelmesek - mondta a magazinnak egy bennfentes.
Ami a szakításuk okait illeti: a bulvárlap szerint több tényező húzódik meg amögött, hogy úgy döntöttek, külön utakon folytatják.
Nem töltöttek együtt elég időt
- Mindig külön helyeken tartózkodtak a karrierjük miatt - mondta a magát megnevezni nem akaró bennfentes, ami igaz lehet, hiszen láttunk már nem is egy példát arra, amikor a sztárok inkább feladták a magánéletüket a szakmai érvényesülésük érdekében.
A lap továbbá azt is tudni véli, hogy a Sin City sztárjának barátai nem igazán kedvelték Schreyert, ami pedig, ha nem is kell, hogy okot adjon a szakításra, igazán zavaró lehet.
- Tudom, hogy a közeli barátai nem szerették Mathieu személyiségét. Nem volt az a mosolygós fickó - fejtette ki álláspontját a titokzatos bennfentes.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
A magazin szerint mellesleg Rosario Dawson vetett véget a kapcsolatnak, tehát nem közös megegyezéssel szakítottak.