Lánya sírva jelentette be! Hosszú betegség után elhunyt a színész

Hosszú betegség után elhunyt Richard Schaal, Az ötös számú vágóhíd sztárja.

86 éves korában egy otthonban hunyt el Richard Schaal, vagy ahogyan többen ismerték, Dick Schaal.

A színész egészsége már korábban megroppant, csak kerekesszékkel tudott közlekedni. Halálhírét lánya, a szintén színész Wendy Schaal jelentette be zokogva.

Dick Schaal hírnevét a Mary Tyler Moore Show-val alapozta meg, valamint tagja volt a híres Second City komédiás csapatnak is. A színészt olyan filmekben is láthattuk, mint a Jönnek az oroszok! Jönnek az oroszok! vagy a Kurt Vonnegut regényéből készült Az ötös számú vágóhíd.

Schaal háromszor volt házas, második felesége Valerie Harper volt, akit több, hazánkban is vetített sorozatban láthattunk. A párt a közös munka hozta össze, együtt szerepeltek a Second Cityben, 1964-ben pedig összeházasodtak.

- Komolyan mondom, fogalmam sincs, miért házasodtunk össze, de azt hiszem, Valerie családja szerepet játszott benne. Az apja felesége, meg azon az oldalon jószerével mindenki bigott katolikus, és kínoztak minket, hogy erkölcstelen csak úgy együtt élni. Pedig szerintem egy papír nem jelent semmit - nyilatkozta 1975-ben a színész. Három évvel később el is váltak Harperrel.

2013 legnagyobb veszteségei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük